Védett festményeket fogtak a határon

Vágólapra másolva!
Hat védett festményt próbáltak meg engedély nélkül kivinni az országból Hegyeshalomnál. A vámosok egy olasz rendszámú autóban bukkantak az egymillió forint értékű alkotásokra.
Vágólapra másolva!

Hat olyan, az 1900-as évekből származó festményt találtak egy olasz gépkocsi csomagtartójában Hegyeshalomnál, amelyeket kiviteli engedély nélkül akartak kivinni az országból. A vám- és pénzügyőrség mobil csoportja Hegyeshalom térségében ellenőrzött egy olasz rendszámú gépkocsit szombat este, és az átvizsgálás során az autó csomagtartójában találták meg a szakértők szerint közel egymillió forint értékű alkotásokat.

Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője szerint a hat festmény a kulturális javak körébe tartozik, való kivitelük csak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélyével törvényes. Ilyen azonban nem volt az autóban ülőknél. A vámosok ezért lefoglalták a képeket, és kulturális javakkal való visszaélés bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

A szóvivő szerint az utóbbi időben egyre gyakrabban foglalnak le kulturális javak körébe tartozó alkotásokat, főként a hegyeshalmi térségben.