Az áradó Tisza miatt késnek a vonatok

Vágólapra másolva!
Felgyorsult a Tisza áradása Szolnoknál, pedig a tetőzést itt csak vasárnapra várják, míg Szegeden várhatóan valamikor vasárnap és kedd között lesz a legmagasabb a folyó vízszintje. Az árvízi védekezésben közreműködő egyik védelmi osztagot át is vezényelték a szolnoki térségbe. Az észak-magyarországi részeken az okozott gondot, hogy a rendkívül erős szél megrongálta a gátakat.
Vágólapra másolva!

Kezdeményezték a Kormányzati Koordinációs Bizottság összehívását, mert a Tisza és a Maros környezetében az elmúlt napokban lehullott, illetve a várható csapadék miatt a testületnek foglalkoznia kell az árvíz-helyzettel - mondta Varga Miklós, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára csütörtökön. Szolnokon vasárnap körül, Szegeden pedig - a Maros hatása miatt - valamikor vasárnap és kedd között várják a tetőzés.

Szolnoknál a csütörtök hajnali órákban felgyorsult a Tisza áradása, már 944 centiméteres vízállást is mértek. Közben a folyó észak-magyarországi szakaszán és a Bodrogon a viharos erejű szél helyenként megbontotta a gátakat az Országos Műszaki Irányító Törzs tájékoztatása szerint.

A Tisza szabolcsi szakaszáról át is vezényelték csütörtökön a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelmi osztagának 70 tagját a folyó Szolnok-térségi részére. Az egység ezentúl Jász-Nagykun-Szolnok megyében segíti az itt tetőző Tisza gáterősítési munkáit - mondta Bodnár Gáspár, a nyíregyházi vízügyi szervezet vezetője.

A rendkívüli időjárási viszonyok nehezítik a védekezési munkálatokat Észak-Magyarországon, ahol a Bodrog szlovák határ menti, valamint a Tisza tiszaújvárosi szakaszán a viharos erejű szél keltette hullámzás megbontotta a gátakat. Ráadásul az erős szél és hullámverés leszakította a gátról a fóliát, így mintegy másfél ezer méteren megbontva a töltést. A Tisza tetőzése nemsokára Tiszafürednél várható, a folyó itt végig árad, és a vízállás meghaladja a harmadfokos készültséget jelentő szintet. A Bodrognál továbbra is harmadfokú védekezés folyik, bár folytatódott a lassú apadás. A Körösökön levonuló árhullám a Hármas-Körösön lassan Szarvasnál tetőzik.

A Tisza magas vízállása miatt húsz-harminc perces késésekre is lehet számítani a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza, illetve a Budapest-Békéscsaba közötti vasútvonalon - közölte a MÁV Zrt. szóvivője csütörtökön. Kavalecz Imre elmondta, a Szolnok és Szajol közötti hídon 40 kilométer/órás sebességkorlátozást vezettek be. A magas vízállás miatt szerdán lezárt, Tiszafüred-Poroszló közötti vasúti hidat pedig még várhatóan egy hétig nem tudják átadni a forgalomnak, addig az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják.

A magyarországi folyók fővédvonalain összesen 2416 kilométeren van valamilyen szintű készültség, ebből harmadfokú készültség összesen 1323 kilométernyi vonalon van: a Tiszán a Lónyay főcsatorna torkolata és a déli országhatár között, a Lónyay főcsatornán, a Bodrogon, a Taktán, a Zagyván Szolnok és Újszász között, a Hármas-Körösön, a Hortobágy-Berettyón, a Sebes-Körös torkolatánál, valamint a Maros alsó szakaszán.

A Dunán már csak másodfokú védekezésre van szükség, Bajánál 858, míg Mohácsnál 876 centimétert mértek.