Vágólapra másolva!
Visszavonták a Dunán az árvízvédelmi fokozatot, a Tiszán azonban továbbra is súlyos a helyzet. Összesen 67 település van veszélyben. A védekezésben tízezer ember vesz részt. Ugyanakkor készenlétben van még hétezer civil, akiket polgári védelmi feladatokra készítettek fel.
Vágólapra másolva!

Magyarországon még 174 települést veszélyeztet az árvíz és a belvíz, a védekezésben tízezer ember vesz részt és ugyanennyi áll készenlétben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szombat reggel.

Mint Dobson Tibor elmondta, a Dunán mostanra már visszavonták az árvízvédelmi fokozatot, a tiszai árvíz azonban 67 települést továbbra is veszélyeztet. Az árvíz- és belvízveszély által érintett személyek száma 17.318 fő, illetve 4345 épület van veszélyben.

A védekezésben 10.188 ember vesz részt mintegy ezer technikai eszközzel, ez utóbbiak száma csökkent péntekhez képest - tette hozzá. Ugyanakkor jelentős erők, közel tízezer ember és ezer technikai eszköz áll készenlétben az előre nem látható veszélyhelyzetek kezelésére - mondta a szóvivő. Ilyen veszélyhelyzet lehet a kitelepítés vagy kimenekítés, vagy valamely gát meggyengülése.

A készenlétben álló személyek között van hétezer civil, akiket polgári védelmi feladatok ellátására készítettek fel, s két órán belül mozgósíthatóak. Rajtuk kívül készenlétben áll kétezer katona is, akik egy órán belül el tudnak indulni az érintett térségekbe, valamint ezer tűzoltó és hivatásos polgári védelmi szakember, akik szintén egy órán belül mozgósíthatóak - fűzte hozzá a szóvivő.