Vágólapra másolva!
Egy megrepedt gát miatt a katasztófavédelem elrendelte a lakosság kimenekítését három Szolnok megyei településről, Szelevényről, Tiszasasról és Csépáról. Bár a gátrepedést sikerült délután megállítani, a Körös-torkolati részen az árvízveszély miatt tovább folyik a helyi lakosság elszállítása. A katasztrófavédelem és a honvédség helikopterek és lánctalpasok bevetésével folyamatosan erősíti a megroggyant gátakat.
Vágólapra másolva!

"A Körös-torkolatnál repedt meg az egyik gát, ezért az előállt veszélyhelyzetre tekintettel Szelevényben, Tiszasason és Csépán elrendeltük a lakosság kimenekítését" - jelentette be Tokár István, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Védelmi Bizottság elnöke a szombaton. "Ez több mint 3000 embert érint, de mintegy ezren maradnak, hogy részt vegyenek a védekezésben" - tette hozzá.

Szombat délután azt közölték, hogy sikerült megállítani a gátrepedést Szelevény mellett, de tovább dolgoznak a vészhelyzetet elhárításán. "A vészhelyzet mindaddig fennáll, amíg érzékelhető apadás nem történik a folyón, ami akár hetekig is eltarthat" - tette hozzá Tokár István, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Védelmi Bizottság vezetője Szelevényben tartott sajtótájékoztatóján. A védekezés óriási erőkkel folyik a Körös két kritikus pontján: Szelevény mellett és a Tisza torkolatához közeli gátszakaszon, a munkákban a helyi önkéntesek mellett több mint 3000 katona, polgárőr, rendőr és tűzoltó vesz részt.

"A közel 700 fős Szelevény lakosságából már szinte csak azok vannak a településen, akik a munkálatokban részt vesznek" - közölte délutáni sajtótájékoztatóján Tokár István. Pontos regisztrációt végeznek, mert végveszély esetén egyetlen embert sem hagynak a településen - tette hozzá.

Akik ott maradtak azok fehér zászlóval jelölik meg házaikat. Ezt a katasztrófavédelem szakemberei kérték, hogy esetleges gátszakadás esetén tudják, melyik épületben tartózkodnak még emberek. A szelevényiek elsősorban azokban az utcákban maradtak a házukban, amelyek a falu magasabban fekvő részén vannak, így vízbetörés esetén számításaik szerint lesz idejük kimenekülni.

Az elhagyott házakra a rendőrség vigyáz

Tatár Attila, az Országos Katasztrófavédelem főigazgatója elmondta: a lakossággal közölték, hogy mindenki legfeljebb 20 kilogrammos csomagot vihet magával a kijelölt befogadó helyekre. A falvakban ellenőrzési pontokat állítottak föl, hogy pontos listát készítsenek azokról, akik buszokon, illetve a saját autójukkal hagyják el a települést.

"Szombat délután 14 óráig 411 lakost menekítettek ki Szelevényről" - közölte a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Tatár Attila. "A pénteken elrendelt kitelepítés után az otthonában maradhatott, aki aláírta, hogy ezt saját felelősségére teszi. Kimenekítés esetén viszont már csak az maradhat, aki részt vesz a védekezésben" - magyarázta Tokár István, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Védelmi Bizottság elnöke.

Az [origo] helyszínen tartózkodó tudósítója arról számolt be, hogy reggel óta rendőrautó járta Szelevény utcáit, és figyelmeztették a lakosságot, hogy el kell hagyniuk házaikat. Ennek ellenére délutánig sokan maradtak, a település utcáin bicikliző embereket is lehetett látni, pedig az eredetileg kijelölt határidő a falu elhagyására 13.30 volt. Egy helyi férfi, akinek a háza alig 20 méterre van a vízparttól, az [origo] tudósítójának délelőtt még azt mondta, akkor se megy el, "ha karhatalom kényszeríti".

Senkit nem fognak fizikai erővel kényszeríteni arra, hogy elhagyja a területet, de mindenkit megpróbálnak meggyőzni a katasztrófavédelmi szakemberek, akiket ebben a helyszínre érkezett pszichológusok is segítenek - közölte a katasztrófavédelem főigazgatója. A rendőrség határozottan cáfolta azokat a környéken elterjedt rémhíreket, hogy már előfordultak fosztogatások. A házakra és az értékekre egyelőre hetven rendőr vigyáz, de további száz rendőr is útban van.

Helikopterekkel erősítik a gátat

Varga László, az árvízi védekezést irányító vízügyi igazgató elmondta: a legfőbb feladat a megmozdult töltésrésznek a leterhelése, ezért helikopterek segítségével folyamatosan szállítják a nagyméretű, kaviccsal teli konténerzsákokat a kritikus területre. A Körös torkolatánál pénteken roggyant meg a gátnak a védett terület felőli része, így elképzelhetővé vált, hogy a víz áttöri a védrendszert. Az átázott talaj miatt megcsúszott a töltés, a rétegek elkezdtek elmozdulni, ezért homokzsákokat kell ráhordani, hogy megállítsák rétegek elcsúszását, illetve megerősítsék a gátat. A helyzetet viszont nehezíti, hogy a terület szárazföldről nem közelíthető meg, így helikopterekkel és hajókkal szállítják az anyagot, illetve a homokzsákokat a sérült gátszakaszhoz.

Forrás: MTI
Egész éjjel dolgoztak

Péntek óta több ezer katona dolgozott váltásban a megcsúszott gát megerősítésén, éjszakai munkájukat négy folyami komp és 12 lánctalpas jármű segítette - közölte a Honvédelmi Minisztérium. Szombat reggeltől pedig ismét elindultak a szállító helikopterek is, amelyek a homokzsákokat szállítják a töltés megtámasztásához.

Benedek Fülöp, az FVM államtitkára arról számolt be, hogy az érintett területekről az állatokat és a betárolt terményeket kiszállították Cserkeszőlőre, Kunszentmártonba, illetve Törökszentmiklósra, és gondoskodtak a vegyszeres raktárak, műtrágyatároló telepek és üzemanyagraktárak kiürítéséről is.

Felgyőnél is megcsúszott a töltés

Közben szombaton a déli órákban Felgyő közelében, a csongrádi Tisza-hídtól pár kilométerre egy ötven méteres szakaszon megcsúszott a Tisza töltése, de késő délutánra - az intenzív védekezésnek köszönhetően - úgy tűnik, sikerül megállítani töltés további elmozdulását - közölte Ördögh József, a helyi védelmi szakasz vezetője. A töltést folyamatosan erősítették, és homokzsákokból készítettek megtámasztásokat az önkéntesek és az ide vezényelt katonák, és a védekezés várhatóan éjszaka is folytatódni fog.

Fotó: Fábián Évi
Százak jöttek segíteni Felgyőnél

Az [origo] helyszíni tudósítója szerint több száz civil - férfiak, nők egyaránt - és katona dolgozik folyamatosan a töltés megerősítésén, mert a kritikus pontoknál szivárgások vannak. A bekötő útról traktorokkal hordják a zsákokat, amit a munkában résztvevők csatárláncban adogatva raknak a töltés megtámasztására. "A honvédség 250 főt vezényelt át a kritikus szakaszra, de várható további erők és eszközök átcsoportosítása is" - mondta Kaszás Mihály, a Csongrád Megyei Védelmi Bizottság titkára, aki szerint közvetlen veszélyhelyzet itt nincs.

Hosszú védekezésre kell készülni

A Tisza nagy árhulláma a Szolnok és Szeged között tetőzik, és mivel a folyó állandó vízutánpótlása rendkívül tartós, ezért a 2000. évinél is hosszabb időtartamú védekezésre kell felkészülni - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szombaton. A kora délutáni adatok alapján a vízállás Szolnoknál 1013, Tiszaugnál 946, Csongrádnál 1033 centiméter volt. A Hármas-Körös Öcsödig apad, alatta tetőzik, Kunszentmártonnál az 1041 centiméteres vízállást 30 órán át mérték.

Az elmúlt 24 órában a védekezésben 5664 ember dolgozott, több száz közúti jármű és építőipari gép is segítette a munkát. A Hármas-Körös töltésén jelentkezett mentett oldali rézsűcsúszás bevédésében a honvédség részéről 12 kétéltű jármű, 12 úszóponton, 8 helikopter és 400 katona vett részt folyamatosan.