Sajnálkozik a Simon-per vádlottja

Vágólapra másolva!
Hétfőn délután hirdetnek ítéletet a Simon Tibor halála miatti megismételt büntetőperben. A volt válogatott focista egy nap híján éppen négy évvel ezelőtt halt bele sérüléseibe, miután egy szórakozóhelyen többen összeverték. Az utolsó szó jogán délelőtt az elsőrendű vádlott csak annyit mondott: "Nagyon sajnálom, hogy így történt."
Vágólapra másolva!

Hétfőn a Fővárosi Bíróságon befejeződik a Simon Tibor egykori ferencvárosi válogatott futballista agyonverése miatt indult per újratárgyalása. A Főváros Ítélőtábla tavaly megalapozatlanság miatt rendelte el az új elsőfokú eljárást, illetve hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, amely a négy vádlottra - társtettesként - hosszú börtönbüntetést rótt ki: az elsőrendű vádlott G. János 12, O. Roland, H. János 10-10, Hajnal Attila pedig 8 év szabadságvesztést kapott.

Az utolsó szó jogán elmondott nyilatkozatokra hétfőn reggel került sor Fővárosi Bíróságon. G. János, akit azzal vádolnak, hogy ő mért végzetes ütést a focistára, az utolsó szó jogán csak annyit mondott: "Nagyon sajnálom, hogy így történt." O. Roland nem élt az utolsó nyilatkozat lehetőségével, a másik kettő pedig röviden újra csak azt mondták, hogy ők nem bántalmazták Simon Tibort. A négy vádlott egyike sem járult hozzá, hogy a sajtó felvételt készítsen róla.

Hétfő délután egy órakor lesz ítélethirdetés az ügyben, amelyről az [origo] beszámol. Simon Tibort egy budai szórakozóhely előtt 2002. április 21-én verték meg annyira, hogy a ferencvárosi válogatott futballista két nappal később belehalt sérüléseibe. A bírósági eljárás során végig ellentmondó tanúvallomások hangzottak el, és a szakértői vélemények is jelentősen eltértek abban, mi okozta pontosan a sportoló halálát.