Vágólapra másolva!
A hétvégén nem történt olyan árvízi esemény, ami miatt a védekezésben résztvevőknek be kellett volna avatkozniuk. A helyzet fokozatosan normalizálódik, szakemberek szerint az áradó folyók két héten belül visszahúzódnak a medrekbe. Szelevényről, ahonnan az árvízveszély miatt korábban mindekit ki kellett telepíteni, megkezdték a homokzsákok elszállítását.
Vágólapra másolva!

Várhatóan 10-12 napon belül visszahúzódnak a folyók az Alsó-Tiszán a medrükbe - közölte vasárnap az árvíz elleni védekezést koordináló Országos Műszaki Irányító Törzs.

A védvonalakon az elmúlt nap folyamán rendkívüli esemény nem történt, az árvíz elleni védekezésben résztvevőknek sehol nem kellett beavatkozniuk. Ennek ellenére továbbra is fokozott figyelemmel őrzik a gátakat, a védelmi munkákban közel 7 ezren vesznek részt.

A hétvégén megkezdték Szelevényről a fölöslegessé vált homokzsákok elszállítását, amelyek a Hármas-Körös áradása ellen védték a települést. Az 1200 lelket számláló faluból 733 embernek kellett elhagyni otthonát. A lakosság visszatérést pénteken engedélyezték a hatóságok.

Pánczél Ferenc, Szelevény polgármestere elmondta: az üzletek feltöltött árukészlettel várták a hazatérőket, a villanyt, gázt és a vezetékes vizet nem kellett a veszélyhelyzetben elzárni, így a legszükségesebb feltételek adottak, hogy a falu mihamarabb élje megszokott hétköznapjait. Csépán már egy hete a házaikban vannak az emberek, a települést kevésbé veszélyeztette az eseteleges gátszakadás.

Szolnoknál a Tisza vízszintje 899 centiméter volt vasárnap reggel, a tetőzés óta 114 centimétert apadt. Csongrádnál a vízállás 902 centiméter, a tetőzés óta 132 centimétert csökkent a folyó vízszintje. Szegednél vasárnap 887 centiméter magas volt a Tisza vízszintje, a tetőzés óta 122 centimétert apadt a folyó.

A folyók fővédvonalain 1153 kilométer hosszon van védelmi készültség. Rendkívüli készültség vasárnap 710 kilométeren van: a Tisza Szolnok és a déli országhatár közötti szakaszán, a Zagyva és a Maros folyó torkolati szakaszain, valamint a Hármas-Körös teljes hosszán.

Az árvíz miatt eddig összesen 546-an kényszerültek elhagyni otthonukat országszerte - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője. Az összes kitelepített közül 53-an a Tisza és a mellékfolyói, 251-en a Duna árhulláma miatt kényszerültek elhagyni otthonukat, 242 embert pedig a belvíz miatt telepítettek ki.