Fennakadások lesznek a rakpart lezárása miatt

Vágólapra másolva!
A 4-es metró Gellért téri állomásának építése miatt hétfőtől nem lehet közlekedni a Műegyetem előtti rakparton. Az állomás építését 2009-ben fejezik be, a rakpartot azonban már novemberben visszaadják az autósoknak. Az állomás a tervek szerint teljesen akadálymentes lesz.
Vágólapra másolva!

Hétfőn megkezdődik a 4-es metró Gellért téri állomásának két évig tartó építése, ami miatt öt hónapig nem lehet majd autóval közlekedni a Műegyetem előtti rakparton.

A fél évig tartó korlátozásra azért van szükség, mert csak így lehet elvégezni a rakpart alatt futó közművezetékek korszerűsítését. A Gellért téri munkálatok, a tervek szerint 2009 októberében fejeződnek be, de várhatóan idén, novembertől egy-egy sávban már megindulhat a forgalom a rakparton.

Gulyás László, a DBR metro-projektigazgatóság vezetője az [origo]-nak elmondta: a rakpart lezárása várhatóan komoly fennakadásokat okoz majd, az építkezéseket azonban másképp nem tudják megoldani. Gulyás szerint a lezárás ideje alatt célszerű elkerülni a Szabadság hidat, mivel a Budafoki úton, a felújítási munkák miatt, ugyancsak forgalomkorlátozás várható.

Gulyás hozzátette: a legnagyobb problémát valószínűleg a Kálvin téri állomás építése okozza majd jövőre, emaitt ugyanis több hónapra le kell majd zárni a kiskörutat. Ugyancsak megnehezíti a fővárosiak életét, hogy a jövő év elején, a metróépítés miatt lezárják a Szabadság hidat is.

A projektigazgató elmondta: a 4-es metró minden állomása, így a Gellért téri is, akadálymentesen épül meg. A mozgólépcsők mellett liftek is segítik a kerekes székkel, babakocsival utazókat. Az állomáson 4+4 mozgólépcső és 2 lift épül. A látássérültek közlekedését különleges, "tapintható és hangos" tájékoztató rendszerek segítik majd.

Az alagútépítés során kitermelt föld egy részét az Etele téren, illetve a Gellért téren emelik a felszínre. A földet hajóra rakják, és a Dunán szállítják el. A főváros szerint az építkezés nem veszélyezteti majd a környéken fakadó hőforrásokat. A Gellért téri állomás a felszíntől 29,5 méter mélyen épül.

A Gellért téri állomás építésével azonos időben kezdik meg építeni a 4-es metró Móricz Zsigmond körtéren, a Bocskai útnál és a Tétényi útnál tervezett állomásait is. A Fővám téri és a Kálvin téri megálló építése viszont csak a nyár végén kezdődik meg.