Őrizetben a balesetet okozó modellrepülő pilótája

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vették azt a német férfit, akinek modellrepülője halálos balesetet okozott szombaton Őcsényben. A modellrepülő a bemutató során irányíthatatlanná vált és a nézők közé zuhant. A balesetben ketten meghaltak. Szakemberek szerint elképzelhető, hogy kis gép egy rádiófrekvenciás zavar miatt vált irányíthatatlanná.
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vették az őcsényi balesetet okozó modellrepülő pilótáját - közölte vasárnap a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. "A német pilótát 72 órás őrizetbe vette a rendőrség halált okozó gondatlanságból, foglalkoztatás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanújával" - közölte Mártonné Kasler Sarolta.

A szombati repülőnapon megrendezett nemzetközi modellrepülő bemutatón két ember tragikus halálát okozta egy földről irányított műrepülő, amikor a kordon mögött tartózkodó nézők közé zuhant. A helyszínén életüket vesztett szekszárdi házaspár mellett négyen könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A rendőrség tájékoztatása szerint lefoglalták a gép roncsait, valamint a hozzá tartozó eszközöket, amelyek a baleset körülményeinek tisztázásához szükségesek. Jelenleg a polgári légügyi hatóság, valamint rádiótechnikai, műszaki és igazságügyi orvos szakértők bevonásával folyik a nyomozás.

Feltehetően egy, a rádió adó-vevőjét használó taxis vagy CB-rádiós okozhatta azt a rádiófrekvenciás zavart, ami miatt a rádióirányítású műrepülő-modell irányíthatatlanná vált - mondta szombaton Harmath Andor, a Magyar Modellező Szövetség főtitkára. A rádiófrekvenciás zavart az okozhatta, hogy valaki - akár egy taxis, vagy CB-rádiós használta a rádió adó-vevő készülékét, esetleg egy másik, nem a repülőnapon részt vevő modellező repített - és ugyanazt a frekvenciát használta, mint a szerencsétlenül járt gép. A zavartól a rádiómodell egy időre irányíthatatlanná válik - tette hozzá.