Maradt a csoki az iskolai büfékben

Vágólapra másolva!
Az oktatási és egészségügyi intézményekben működő büfék túlnyomó többségénél tapasztalt valamilyen szabálytalanságot a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség. Úgy tűnik, hogy az iskolai büfékben a törvényi szabályozás és a kidolgozott szakmai ajánlás ellenére még mindig nem váltották fel egészségesebb ételek a csokoládét és chipseket .
Vágólapra másolva!

Az év elején két párhuzamos vizsgálatot végzett el országosan a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség: egyrészt arra voltak kíváncsiak, az iskolai büfékben mennyire fogadták meg az Országos Élelmiszer-biztonsági és Táplálkozástudományi Intézet szakmai ajánlását a kínálat összeállításánál. Másrészt a fogyasztóvédelmi szabályok betartását is ellenőrizték. "A vizsgálat során 14 területi felügyelőség 200 egységet vizsgált, ebből 160 esetben valamilyen szabálytalanság miatt bírságot kellett kiszabni, ennek összege elérte a 10 millió forintot" - mondta el Kathy Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szóvivője a keddi sajtótájékoztatón.

Hat olyan megye volt, ahol minden egyes ellenőrzött helyszínen szabálytalanságot találtak, így Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye iskoláiban és Baranyában, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Csongrádban és Győr-Moson-Sopron megyében pedig az összes megvizsgált egészségügyi intézményben. Találtak olyan büfét is, amelynek egyáltalán nem volt működési engedélye, míg máshol az üzletkörbe nem tartozó cikkeket is árusítottak. Minden tizedik helyen találtak lejárt szavatosságú terméket, és majdnem ugyanilyen gyakran hiányzott az árak feltüntetése.

Azért jó példa is akadt a vizsgálatok során: a fogyasztóvédelmi ellenőrzésről beszámoló sajtótájékoztatót azért a budapesti Eötvös József Gimnáziumban tartották, mert itt kifogástalanul "gyerekbarát büfé" működik: a melegszendvics barna kenyérből készül, a hideg szendvicsek magos kifliből. Almachipsből, magkeverékekből lehet választani rágcsálnivalót, cukrozott péksüteményt pedig egyáltalán nem árusítanak.

Bár az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium tájékoztató anyaga szerint az édesség és a nassolnivaló azonnali megvonása "nem lenne népszerű döntés a diákság körében", arra kell törekedni, hogy ezek aránya csökkenjen, és a büfék kínálatában helyet kapjon például az aszalt gyümölcs, a müzliszelet, a gyümölcsjoghurt vagy a különböző tejdesszertek. A vizsgálat azt mutatta, hogy az ország egyetlen iskolai büféjéből sem száműzték teljesen a csokoládékat, cukrokat. Az ellenőrzött helyek több mint 90 százalékában 5-nél többféle csokoládét is árultak, bár igaz, hogy valamivel kevesebb chipset lehet kapni, és már a müzliszeletek is megjelentek a nassolnivalók között.

MTI/[origo]