Két forintért is eladták volna a templomot

Vágólapra másolva!
A gyülekezetek általában semmihez nem ragaszkodnak annyira, mint saját templomukhoz, a Somogy megyei Bábonymegyeren mégis magánkézbe került egy református templom. A vevő egy helyi vállalkozó, most már az ő gombnyomására szólal meg a templom harangja. Az egyházközség azért döntött az eladás mellett, mert az épület néhány éven belül összedőlt volna, istentiszteleteiket pedig már régóta egy másik templomban tartják.
Vágólapra másolva!

"Pásztor akartam maradni, eddig birkapásztor voltam, most úgy látszik, lelkipásztor leszek" - mondta nevetve Ágh János, aki templomot vett a Somogy megyei Bábonymegyeren. A faluban jól ismert mezőgazdasági vállalkozó elhatározta, rendbe hozza az összeomlás határán lévő épületet, hogy a református templom néhány év múlva ismét istentiszteleteknek adhasson otthont. A helyi református közösség rábólintott az elképzelésre, mivel a romos épületet már évtizedek óta nem használták, az istentiszteleteket a faluban lévő, másik templomukban tartják.

A friss tulajdonos első dolga az volt, hogy a harangot megszólaltassa. "Nagyapám is vallásos ember volt, és mindig azt mondta, boldog ember, aki a harangot hallhatja" - mondta Ágh János, miközben megmutatta, hogy a harang egy elektronikus rendszer segítségével működik, már nem kell a toronyból kongatnia senkinek. A harang minden délben megszólal, illetve bármikor máskor is, amikor a templom tulajdonosa megnyomja a gombot. A déli harangszót hamar megszokták a környékbeliek, a szomszédos óvodában már eszerint osztják az ebédet.

"Lesz itt nagy főhajtás két éven belül" - felelte arra, hogy mennyi időre van szüksége a templom felújításához. Szerinte néhány év és körülbelül 20 millió forint kell ahhoz, hogy a templom ismét tudja fogadni a betérőket. A munkálatok egy részét saját maga végzi, de szakemberekre - statikusra, mérnökre - is szüksége lesz, sőt a műemlékvédelmi hivatal tanácsát is kikéri, bár az 1800-es években épült templom hivatalosan nem számít műemléknek.

A faluban rosszat sejtő híresztelések is szárnyra kaptak a templom eladása kapcsán: egyesek tudni vélték, hogy új tulajdonosa magtárként hasznosítja majd, mások pedig azt feltételezték, hogy a vállalkozónak csak az épületből kinyerhető téglára fájt a foga. Ágh János többnyire csak nevet a szóbeszédeken, ugyanakkor sértőnek is tartja azokat. "Az egyház és a falu érdekét akarom szolgálni, hátránya ebből senkinek nem lesz"- mondta. A vállalkozó 2005 végén vette meg a templomot, a tulajdonosváltást már a földhivatal is bejegyezte - tudtuk meg Ágh Jánostól.

A kilencszáz fős település polgármestere szerint némileg felpezsdítheti majd a község életét, ha egy szép, megvilágított templom fogadja a hegyoldalban a Siófok felől érkezőket. Ruff Flórián abban bízik, hogy több diákot és turistát vonz majd Bábonymegyer, ha elkészül a felújított templom, jelenleg ugyanis csak kevés látnivaló van a településen.

Fotó: Fábián Évi
A padokat nem kell kicserélni

A templom eladásából befolyó 600 ezer forintot a helyi egyházközség a település másik református templomának felújítására fordítja. "Kikértük a nagykanizsai esperes véleményét, aki azt mondta, hogy akár két forintért is megveheti valaki a templomot, ha az a célja, hogy rendbe hozza" - mondta az [origo]-nak Dvornik Jánosné, a bábonymegyeri református egyházközség vezetőségének tagja. Bár a településen kevés református hívő él (a lakosság 70 százaléka katolikus), elképzelhető, hogy néhány év múlva, felváltva tartanak majd istentiszteleteket a két templomban.

Hasonló esetről nem hallottak még sem a Református Egyháznál, sem a Katolikus Egyháznál. "A gyülekezetek általában körmük szakadtáig védik a templomukat, nem jellemző, hogy eladnák" - mondta az [origo]-nak Csoma Áron, a Református Egyház zsinati szóvivője. Külföldön ugyanakkor bevett szokás, hogy templomok kerülnek magánemberek tulajdonába, akik kulturális célokra használják azokat, például kiállítótermet nyitnak benne - tette hozzá Csoma Áron. "Elvi lehetőség van rá, hogy magánszemély templomot vegyen, de az eladás jóváhagyása püspöki, illetve pápai jogkörbe tartozik" - mondta az [origo]-nak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárságának munkatársa.

Egy internetes ingatlankereső weboldalán ugyanakkor, újabb eladó templomra bukkantunk. A főváros VIII. kerületében hirdettek egy eladó templomot 20 millió forintért. Mint kiderült, a templom már elkelt, egy harcművészeti társaság vette meg, három hónappal ezelőtt. A Luther-ház udvarán álló templom eredeti tulajdonosa a budapesti szlovák evangélikus egyházközség volt, ennek a közösségnek azonban mára csak néhány tagja van. A templom sok tulajdonosváltáson ment keresztül, szolgált már kereskedelmi célokat, de gabonaraktárként is használták. Az épület hiába állt műemlékvédelem alatt, belülről nagyon rossz állapotban van, az eladást bonyolító ingatlanközvetítő szerint már csak kívülről van esély rendbe hozni.

Tiefenthaler Eszter

Fotó: Fábián Évi