Bizalmatlan párok is kérik a hazugságvizsgálatot

Vágólapra másolva!
Vállalati lopás és házastársi bizalmatlanság miatt is keresték már azt a céget, amely április óta végez hazugság-vizsgálatot megrendelésre.
Vágólapra másolva!

"Volt olyan, gyakorlatilag a válóper előtt álló házaspár, amelynek mindkét tagja kölcsönösen hűtlenséggel vádolta a másikat, aztán közös elhatározásra jutottak, és megkerestek minket. Megvizsgáltuk mindkettőjüket, és kiderült: egyikük sem csalta meg a másikat. Óriási volt a megkönnyebbülés" - mesélte egyik kedvenc esetét a hazugság-vizsgálatokat végző cég marketing-igazgatója, Fila László. Az eldöntendő kérdésenként 29 ezer forintba kerülő szolgáltatást a szélesebb nyilvánosság számára április elejétől kínálják.

Megmérik a verejtéket is

A vizsgálat előtt kérik az alany írásos hozzájárulását, akivel először egy pszichiáter beszélget. A hazugságvizsgálat során az ügyfél egy széken ül, és az előírások szerint lehetőleg egy semleges - kép, ablak, felirat nélküli - falfelület felé néz. A poligráf képernyőjét a vizsgálat közben nem láthatja. Testén különféle érzékelőket helyeznek el, amelyekkel a vérnyomást, a pulzust, a légzést és a verejtékképződést is megmérik, illetve adott esetben - ahogy Fila László fogalmaz - a "fészkelődést", valamint a szemmozgást is ellenőrzik.

Maga a vizsgálat tulajdonképpen eldöntendő kérdések sorozata, mintegy 60 percig tart. Ezalatt azt az egy megfizetett, konkrét kérdést leszámítva semleges témákról folyik a kérdezz-felelek. Ugyanazokat a kérdéseket többször megismétlik, és még szüneteket is tartanak.

A marketing-igazgató elmondott néhány jellemző kérdést az [origo]-nak az elmúlt hetekből, amelyeknek megválaszolására a leginkább kíváncsiak voltak ügyfeleik: "Volt-e testi kapcsolat közted és XY között?" "Van-e tudomása arról, ki tulajdonította el az adott eszközt?" "Valós adatokat adott-e meg az átvenni kívánt pénz befektetésével kapcsolatban?"

A poligráfot az egymásban nem bízó házastársaktól, a klasszikus tyúklopásos ügy miatt haragos szomszédokon át, az üzleti világ szereplőiig sokan igénybe veszik. Akadt, aki a saját testvérét gyanúsította meg lopással, de volt rá példa, hogy egy cégnél tűnt el valami, és cégvezetés szerint odáig fajult a dolog, hogy a gyanúsítgatás miatti romló hangulat már a munkatempóra is kihatott.

Lencsés Csaba