Katonai ügyészség vizsgálja a robbanást

Vágólapra másolva!
Repeszromboló gránát okozta a harmincnyolc éves tűzszerész halálát a szolnoki kiképzőközpontban történt keddi robbanásban. A két sérültről még nem tudni, szenvedtek-e maradandó károsulást. A szemtanúkat pszichológusok vizsgálják, a katonai ügyészség nyomozásba kezdett, mert éles robbanószer nem lehetett volna a helyszínen.
Vágólapra másolva!

A katonai ügyészség vizsgálja, hogyan kerülhetett az éles, 152 milliméteres repeszromboló gránát az aknaismereti gyakorlat helyszínére, amelynek váratlan robbanása halálos áldozatot is követelt. Éles lőszer és ilyen típusú gránát ugyanis nem lehetett volna a gyakorlat helyszínén. "A katonai ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen" - közölte Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. "Éles gránátnak ott sem helye, sem szerepe nem volt" - tette hozzá.

Az aknaismereti foglalkozást a Nemzetközi Megfigyelői Tanfolyam résztvevőinek tartották: tíz országból érkezett összesen huszonhat hallgatónak. A tűzszerészek éppen az akadálypálya berendezésével foglalkoztak, amikor a robbanás történt. A tanfolyamon részt vevők kiképzése folytatódik - közölte Bocskai.

"A halott az egyik legkiválóbb szakemberünk volt" - mondta a szóvivő a harmincnyolc éves K. Róbert őrnagyról, aki műtét közben halt meg. A két sérült a szolnoki kórházból került a Központi Honvéd Kórházba, ahol megműtötték őket. Egyikük sérülése - a jobb karján - életveszélyes volt, de a műtétet követően az orvosok remélik, megmarad a karja - mondta el Zsíros Lajos orvos ezredes. A gyógyulás egy évig is eltarthat, csak azután derül ki, maradandó nyoma van-e a balesetnek.

A másik sérült lábából repeszdarabot kellett kioperálni, fej- és könöyksérülése is van - mondta az orvos. "A könyöksérülésből valamilyen mozgáskorlátozottság visszamaradhat" - közölte, hozzátéve, hogy a sérült a három-négy hónapos gyógyulás után valószínűleg katonai állományban marad.

"A szemtanúk közül többen sokkos állapotba kerültek, így több pszichológusra is szükség volt" - mondta el Bräuer Ágnes katonapszichológus. A robbanás idején a helyszínen levő tűzszerészeket és a gyakorlat résztvevőit - összesen tizenegy főt - csoportosan vizsgálják a pszichológusok. "Lelkileg sérült az állomány, valamilyen pszichés trauma mindenkit ért" - fogalmazott Bräuer Ágnes. A haláleset miatt az elhunyt családtagjai is érintettek, velük is foglalkoznak pszichológusok.