Megszüntetnék a közigazgatási államtitkári posztot

Vágólapra másolva!
Megszűnik a közigazgatási államtitkári poszt az új kormányban - olvasható a pénteki Népszabadságban. A miniszterek egyedüli helyettesei a politikai államtitkárok lesznek, akiknek korábban a frakciókkal való kapcsolattartás volt a feladatuk.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság információi szerint jelentősen csökken az államtitkári posztok száma, mivel eltörlik a közigazgatási államtitkári funkciót. A lap úgy értesült, az új kormányban a korábbi kettő helyett, minden miniszternek csak egy helyettese lesz. Hivatalosan a politikai államtitkári poszt megmarad, de gyakorlatilag új posztot hoznak létre.

Az új politikai államtitkár valójában miniszterhelyettes lesz, bár nem hívják majd így, mert túl sok törvényt kellene módosítani a névváltoztatás miatt. Nem hivatalos indokként, a Népszabadság szerint az is felmerült, hogy az előző rendszerben is alkalmazott megnevezés rossz fényt vetne a kormányra.

Megszűnik a tárca nélküli miniszteri poszt is, a titkosszolgálatokat is államtitkár felügyeli majd. A politikai államtitkárok az új rendszerben nagyobb felelősséget kapnának a tárcák irányítóiként. Ma még feladatuk a kapcsolattartás az országgyűlési frakciókkal, munkájuk többnyire parlamenti felszólalásokból és protokolláris teendők ellátásából áll.

A közigazgatási államtitkárok most a tárcák szakapparátusának irányítói, és a legmagasabb köztisztviselői rangot viselik. Posztjuk elvileg független a politikától, de a gyakorlatban kormányváltáskor általában ők sem tarthatják meg állásukat.