Mi a helyzet a labdarúgó-játékvezetők körül?

 

Népsport:

Sokan bírálták legjobb labdarúgó-játékvezetőink működését az utóbbi hetekben. Tegyük hozzá: joggal! Több olyan mérkőzés volt az NB 1-ben, amelynek eredményét súlyos játékvezetői tévedések befolyásolták. Ez érthetően elégedetlenséget váltott ki a szurkolók, a szakvezetők és a játékosok körében. Ezeket a tévedéseket sokan az eddig még kevésbé ismert, fiatal játékvezetőknek tulajdonították, s egyre inkább elterjedt az a helytelen felfogás, hogy az Országos Játékvezetői Tanács nem biztosítja a mérkőzések zavartalanságát, mert kevés tapasztalattal rendelkező bírákat bíz meg nagy jelentőségű találkozók levezetésével.

Ez a nézet rendkívül sok veszélyt rejteget magában, hiszen az utánpótlás biztosítása a JT egyik legfontosabb feladata, a sportköri vezetők rég óhajtott kívánsága. Régebbi élvonalbeli játékvezetőink közül többen visszavonultak, mások idősebb koruk miatt már csak kisebb jelentőségű mérkőzések levezetésére alkalmasak. Ezeket a bírákat pótolni kell, s kikkel lehetne pótolni, ha nem a fiatalokkal? Az ő lelkes, szorgalmas közreműködésük

biztosítja a fejlődést.

Ezért csak helyeselni lehet a JT-nek azt a törekvését, hogy fokozza a fiatalokkal való gondos foglalkozást. A baj ott kezdődik, hogy egyesek a valós tények ismerete nélkül az utánpótlás tagjaira hárítják a játékvezetésben előforduló hibákat. Kevesen tudják például azt, hogy azok a játékvezetők, akik az idén először vezettek NB I-es vagy NB II-es mérkőzést, csaknem valamennyien jól megállták a helyüket, sőt többen közülük kiválóan működtek. Ellenőri jelentések is bizonyítják azt a tapasztalatunkat, hogy a szolnoki Balla Gyula, a Tatabánya-Szeged, a miskolci Egervári János a Bp. Honvéd-Salgótarján, a budapesti Nefelics Lajos a Salgótarján-Csepel, valamint a Dorog-Pécs NB I-es mérkőzést különösebb hiba nélkül, jól vezette.

Az NB II-ben a fővárosi bírák közül Illés I József, Istvánfi Alajos, Juhász Kiss József, Katona I József, Pusztai II József, Reményi József, Vadas János, a vidékiek közül Sutyor János, Onódi József, Szabó Sándor, Balczó Lajos kitűnően mutatkozott be. Csak ketten okoztak csalódást: az NB I-ben Nagy II Lajos, aki a Bp. Vörös Lobogó - Salgótarján mérkőzésen többször tévedett, az NB II-ben pedig Mezősi József. A fiatalok döntő többsége - akik mögött egyébként már többéves gyakorlat áll - tehát bebizonyította tehetségét, rátermettségét. Tényekkel lehet igazolni, hogy a tévedések jó részét az utóbbi hetekben a tapasztaltabb játékvezetők követték el. Ennek bizonyítására néhány példát említünk, amelyek egyúttal bizonyos mértékben rávilágítanak a játékvezetésünkben előforduló hibákra is.

Czibor - felrúgása előtt

Bánkuti Andor gyakran tévedett

Major LászlóBokor IstvánSomogyi Ernő

Lehel Béla Bihari SándorFehérvári József

Még olyan nagy tapasztalattal rendelkező bírók is elkövethettek nagy hibát, mint Zsolt István. Az 1:0-ra végződött Bp. Honvéd - Bp. Dózsa mérkőzésen egy alkalommal szabadrúgást ítélt a Bp. Dózsa ellen. Ezt helyesen tette, azt azonban nem, hogy a megismételt szabadrúgás elvégzésére nem adott jelt, s megengedte azt is, hogy Puskás olyankor rúgja el a labdát, amikor ő a 9 m-es távolság kimérésével volt elfoglalva, a szabadrúgáshoz leállított labdának háttal állt, s a távolság kimérésével elvonta a Dózsa védőinek a figyelmét. Ebből a szabadrúgásból született az a gól, amely a mérkőzés sorsát eldöntötte. Az említett példákból láthatjuk, hogy a hibák forrása legtöbbször a lesállások helytelen elbírálása és a 11-esek megadásának elmulasztása.

Mi okozza ezeket a hibákat?

A lesállások elbírálása meglehetősen nehéz, különösen nehéz akkor, ha gyors, változatos, sokmozgásos a játék. A partjelzők számára azonban ez nem lehet mentség, hiszen nekik sokkal kevesebbet kell mozogniok, mint a játékvezetőnek. S a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy a partjelzők tévedésének egyik fő oka a rossz, lassú helyezkedés. Még mindig gyakori hiba az, hogy a partjelzők nem helyezkednek egyvonalba az utolsó előtti védőjátékossal, hanem kissé lemaradnak. Ez aztán sokszor téves beintéshez vezet! A JT vezetői sokszor bírálták már a partjelzőket figyelmetlenségükért is. Bizony jó néhányan megfeledkeznek a labda elrúgásának pillanatáról, pedig ez a döntő! A Dorogi Bányász - Bp. Vasas mérkőzésen Schurmann partjelző két feltűnő esetben azért állította meg tévesen a Pozsonyi támadását, mert a labda elrúgását figyelmen kívül hagyta, akkor emelte fel a zászlót, amikor már Pozsonyi lefutotta Telekit, s már csaknem megkapta a labdát. Ilyen durva hibákon a közönség joggal bosszankodhat. A partjelzőktől igazán elvárható lenne, hogy nem túlságosan széleskörű feladatukat sokkal kisebb hibaszázalékkal lássák el!

A játékvezetők a lesállások elbírálásában gyakran azért tévednek, mert túlságosan a partjelzőre bízzák magukat, nagyon lemaradnak a támadásokról, vagy a beintést - különösen azok, akik átlós irányban mozognak - rossz helyezkedés miatt későn, vagy egyáltalán nem veszik észre. Pósa János a Dorogi Bányász - Bp. Vasas találkozón általában igen jól követte a támadásokat, több esetben a lesállás helyes megítélésében megelőzte Schurmann partjelzőt, s hogy kétszer mégis tévedett, annak az volt az oka, hogy a hirtelen ellentámadást nem tudta követni, s kénytelen volt a jobb helyzetben lévő Schurmann intését elfogadni. Ebből az esetből is le lehet szűrni tanulságot: a játékvezetőnek lehetőleg úgy kell helyezkednie, hogy a lesállásokat partjelzői segédlet nélkül is meg tudja állapítani! A büntetőrúgások körüli tévedések legfőbb oka változatlanul az, hogy a bírák a 16-oson belül nem ugyanúgy bírálják el a szabálytalanságokat, mint a mezőnyben. Sokan

nem mernek 11-est adni,

pedig az edzők haragjától nem a játékvezetőknek, hanem annak a védőjátékosnak kell tartania, aki a szabálytalanságot elkövette. Mivel a játékvezetők csak a legkirívóbb esetekben adnak 11-est, a védők a 16-oson belül jogtalan előnyhöz jutnak, azaz mondjuk ki bátran: bíráink többsége a védőjátékosokkal szemben elnézőbb, mint a támadókkal szemben! Ez pedig helytelen, nem megengedhető. A partjelzők nemcsak a lesállások, hanem a bűntető területen belüli szabálytalanságok elbírálásában is nagyobb segítséget adhatnának a bíráknak akkor, ha jeleznék azokat a szabálytalanságokat is, amelyek a játékvezetők figyelmét elkerülték.

Ezzel kapcsolatban Tabák Endre, a JT ügyvezetője érdekes esetet mondott el:
- A Bp. Kinizsi - Szegedi Haladás mérkőzésen Dalnoki, az élelmezésiek balhátvédje egy alkalommal a 16-oson belül kézzel ütötte el a labdát. Fehérvári játékvezető nem vette észre a kezezést, de Krémer partjelző nyomban jelezte a szabálytalanságot. Sajnos, Dalnoki kezezése így is megtorlatlanul maradt, mert Fehérvári nem fogadta el Krémer beintését.

Szerkesztőségünkbe az utóbbi hetekben sok levél érkezett. Ezek nagy része a játékvezetők működésével foglalkozik. Többnyire segítő szándékúak, tárgyilagos hangúak. Igaza van például Szűcs István budapesti levélírónknak, aki megállapítja: "Néhány NB I-es mérkőzésen elkövetett tévedésből nem szabad azt a következtetést levonni, hogy labdarúgásunkban a játékvezetés színvonala visszaesett!"

Ez a véleményünk nekünk is. Nem kell megkongatni a vészharangot, de meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy durva hibák ne forduljanak elő. Fokozottabb mértékben ellenőrizni kell a játékvezetők felkészülésének módját, s az eddiginél is jobban figyelemmel kísérni működésüket. Továbbra is bízni kell azokban, akik lelkiismeretesek, tehetségesek, s pártfogolni, segíteni kell őket. A nemsokára meginduló továbbképző tanfolyamok tananyagát pedig úgy kell összeállítani, hogy azok valóban alkalmasak legyenek továbbképzésre.

Németh Gyula