Kisgyereket sodort el a megáradt Sajó

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!
Házakat veszélyeztet a víz északon/itthon/20060604hazakat.html

Egy kétéves kisgyerek esett a megáradt Sajóba vasárnap délután Sajólászlófalvánál. A kicsit elsodorta a víz, jelenleg is keresik - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője. "Nagy erőkkel keressük a gyereket, kutatásába hamarosan bekapcsolódnak a miskolci speciális mentők és a Neptun búvárcsoport tagjai is" - mondta Kohánka István. A gyerek három másik társával volt a megáradt folyó partján, amikor belecsúszott a vízbe, az áradat pedig magával ragadta. Társai riasztottak egy felnőttet, aki a tűzoltóságot és a mentőket értesítette.