A nehezén túl vannak az elzárt faluban

Vágólapra másolva!
Még mindig intenzív árvízi védekezés folyik több folyószakaszon, de szerdán már az apadás is megkezdődött. Hernádszentandrást továbbra is körülzárja a víz, de a polgármester szerint a nehezén már túl vannak. A Hernád rekordszinten tetőzött, a vízügyi szakemberek az ár lassú levonulására számítanak.
Vágólapra másolva!

Országszerte tovább tart a folyók áradása, de szerdán néhol már az apadás is elkezdődött. Továbbra is a Sajó és a Hernád összefolyásának a térségében a legkritikusabb helyzet, utóbbi folyón szerdán rekordmagasságú vízállást mértek.

"A nehezén túl vagyunk" - így kezdte beszámolóját az ország egyetlen teljesen elzárt településének, Hernádszentandrásnak a polgármestere, mikor az [origo] az elmúlt 24 óra történéseiről kérdezte. "Elkezdődött ugyanis az apadás, így nemsokára az egyik irányból talán megközelíthetővé válik a falu" - tette hozzá Szűcs Józsefné. Elmondta, hogy egy házból a feltörő talajvíz miatt szerdán ki kellett költöztetni egy ötfős családot, őket most az iskola épületében helyezték el. "Éjszaka egy falubeli rosszul lett, hívnunk kellett az orvosi ügyeletet, de sikerült bejuttatni a doktort, aki a helyszínen kezelni tudta a beteget" - mondta a 463 lelkes falu polgármestere.

"Tetőzött szerdán a Hernád, a gesztelyi vízmércén 474 centiméteres vízmagasságot mértek, ez több mint húsz centiméterrel haladja meg az eddig mért legnagyobb vízszintet" - mondta az [origo]-nak Csont Csaba, az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság sajtószóvivője. "Azóta már egy centi apadást is tapasztaltunk, ami mindenképpen kedvező jelnek számít" - tette hozzá.

A szóvivő elmondta, hogy szerdán Gesztely-Ócsanálos térségében folyik a legintenzívebb védekezési munka, ide csoportosítottak át minden mozgósítható egységet. A honvédség, határőrség is segít, és a helikopterek is egész nap dolgoztak a töltések magasításán. A szóvivő elmondása szerint a megváltozott lefolyási viszonyok okoznak nehézségeket. "Egyidejű az áradás szinte minden folyón, a Sajó-Hernád összefolyás térségében, illetve egészen a Tiszáig, ezért az ár lassú levonulása várható, ami a gátak fokozott terhelését jelenti" - tette hozzá. "Az árvízi terhelés miatt már most is megszaporodtak az árvízi jelenségek, de eddig sikerült úrrá lenni a vízszivárgásokon" - mondta a szóvivő.

Gergely Zsófia