Vesztegetéssel gyanúsítanak több közterület-felügyelőt

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közterület-felügyelet több mint tíz alkalmazottja ellen folytat eljárást a rendőrség hivatalos személy által elkövetett vesztegetés gyanújával; a rendőrség az információt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.
Vágólapra másolva!

Az MTI úgy tudja, hogy múlt csütörtöktől közel egy tucat személyt hallgattak ki gyanúsítottként a vesztegetési ügyben, köztük egy, a XIII. kerületi rendőrkapitányság vezető beosztású rendőrtisztjének fiát is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán azt közölte: több személy ellen több eljárás folyik hivatalos személy által elkövetett vesztegetés megalapozott gyanúja miatt. Azt, hogy a nyomozások a Fővárosi Közterület-felügyelet alkalmazottjai ellen folynak, sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem kívánta.

A távirati iroda információi szerint a közterület-felügyelők vendéglátóegységekre, illetve építési területekre vonatkozó közterület-használati engedélyeket adtak ki több ízben is ellenszolgáltatásért cserében. Az ügyben más kerületek alkalmazottjai is érintettek lehetnek.