Holtan találták az iWiW-en is keresett focistát

Vágólapra másolva!
Megtalálták a holttestét annak a fiatalembernek, akit a sajtóban és az iWiW közösségi weboldalon is kerestek hozzátartozói. A turai focicsapat 25 éves játékosával utoljára június 3-án beszélt barátnője, azóta nyoma veszett. Egyelőre nem tudni, mi okozta a halálát, délutánra várható az elrendelt boncolás eredménye.
Vágólapra másolva!

Szerdán reggel kiemelték a Dunából annak a fiatalembernek a holttestét, akit június 3-a óta kerestek hozzátartozói. A fiatalembert a nála lévő iratok alapján azonosították. A holttestre állampolgári bejelentés után bukkant rá a rendőrség a Duna Margit híd és Lánchíd közötti szakaszán. A holttest boncolását elrendelték, várhatóan délutánra lesz eredménye - tudtuk meg a BRFK ügyeletesétől.

A turai csapat 25 éves focistájával június 3-án, szombaton beszélt utoljára telefonon barátnője. Akkor a Hajógyári-szigeten volt egy szórakozóhely előtt, ahová nem ment be, hanem útnak indult egy dunai hajón lévő étterem felé, ahol barátai várták. Ide már nem érkezett meg, telefonját hiába hívták, nem volt elérhető - mondta el az [origo]-nak a fiatalember unokanővére.

Hozzátartozói keresték a sajtóban és az iWiW közösségi weboldalon is, ahol az üzenőfalra helyeztek el többször is üzenetet az eltűnt fiatalemberrel kapcsolatban. "Rendezett élete, családja van, így, aki ismeri, tudja, nem jellemző rá, hogy magától lelépjen otthonról" - állt az egyik üzenetben.

A fiatalember nevében többször is beléptek az iWiW-re hozzátartozói, hátha ide érkezik róla információ. Emiatt azonban sokan azt hitték az oldal felhasználói közül, hogy az eltűnésről szóló információ hamis, vagyis egy hoax.