Medvefogat is önthetnek a vakációzó gyerekek

Vágólapra másolva!
Totemoszlopot faraghatnak, szánhúzó kutyákkal ismerkedhetnek, akár szőrszálakat is keresgélhetnek az oroszlánok kifutójában a nyáron azok a gyerekek, akiket szüleik táborozni küldenek a szünidőben. 1500  tábor közül lehet válogatni, egy hét ára teljes ellátással átlagosan 20-30 ezer forint. A pszichológus szerint az otthoni tévénézésnél és számítógépezésnél mindenképpen jobbak a szervezett programok, legyen az akár napközis, akár "ottalvós" tábor.
Vágólapra másolva!

Pénteken kiürülnek az általános és középiskolák, a szülőknek pedig el kell dönteniük, hogyan és hol töltsék a két és fél hónapos szünidőt a gyerekek, mialatt ők dolgoznak. "A 12 éves kor alattiakat nem ajánlott egyedül otthon hagyni" - mondta az [origo]-nak Benda Viktória gyermekpszichológus, aki szerint ennél idősebb korban is sokkal jobb, hogyha nem is ottalvós, de legalább napközis táborba megy a gyerek, az otthon töltött idő ugyanis többnyire tévézéssel és videózással telik.

A táborozás viszont nagy részben pénzkérdés, egy egyhetes nyári tábor teljes ellátással, szállással átlagosan 20-30 ezer forintba kerül. Igaz, 13 ezer forintért éppúgy lehet találni ilyen programot, mint 61 ezerért. A legdrágábbak rendszerint a nyelvi táborok, ezekért körülbelül 10 ezer forinttal kell többet fizetni az átlagosnál.

Indiánnak és bűvésznek is lehet tanulni

A kínálat széles, a Zöldpont Egyesület adatbázisában 1500 nyári tábor közül lehet válogatni. A hagyományos színjátszó, sport, zenei, képzőművészeti és nyelvi táborok mellett számos különlegesség akad. Ilyen például az indiántábor, ahol a gyerekek totemoszlopot faragnak, íjat, harci inget, kőbaltát, sámáncsörgőt, békepipát készítenek, és medvefogat öntenek fémből.

Az Alaszka Kutyaszánhajtó Egyesület szánhúzós, kutyás táborra várja a jelentkezőket, ahol hó hiányában kerekes kocsit hajtanak a sportág hozzáértői, a gyerekek pedig barátkozhatnak a kutyákkal. Vannak a kínálatban olyan táborok is, ahol a modellszakmát, a gospeléneklést vagy a bűvészkedést tanulhatják meg a résztvevők. A tehetősebb szülők külföldre is küldhetik a gyerekeiket nyáron, egy kéthetes spanyolországi üdülés így körülbelül 200 ezer forintban kerül.

Az állatkert is szervez napközis tábort

Akik estére szeretnék otthon tudni a gyereket, napközis tábort is választhatnak. Ilyeneket szerveznek az önkormányzatok is az iskolákkal együttműködve. Ezekben a táborokban a gyerekek felügyeletéről és kíséréséről az iskolák gondoskodnak, az étkezés térítési díja pedig azonos az iskolában fizetett összeggel. Emellett rengeteg magánszervezésű napközis tábor létezik.

A választékban található például dzsúdó-, klasszikus balett-, gyöngyfűző vagy lovas tábor, ezek ára általában 10 ezer forint körül mozog. Van olyan szervező, aki azt ígéri, hogy tűzoltó és katonai laktanyába, rendőrőrsre és mentőállomásra viszi a gyerekeket, akik szakemberek segítségével végigjárhatják az egyes szolgálatok épületeit, megnézhetik és kipróbálhatják felszereléseiket. "Igazi táboroZOO-ként testközelből köthetnek barátságot rovarokkal, madarakkal vagy kereshetnek szőrszálakat az oroszlánok kifutójában" - olvasható a Fővárosi Állat- és Növénykert hivatalos táborának ajánlatában.

A szülő is adhat kötelező olvasmányt

A gyermekpszichológus szerint az, hogy mennyire szívesen megy egy gyerek táborba, jórészt attól függ, ismeri-e a társaságot, mennyire kötődik hozzájuk, mennyire bízik bennük. "A gyerekeket fel kell készíteni a táborozásra. A visszahúzódóbbaknak el kell mondani, mi fog ott történni, milyen programok lesznek, érdemes azt is megbeszélni, a nap melyik órájában hívhatja fel őket telefonon. Lehet adni nekik kapaszkodókat is, például magukkal vihetik az otthoni párnájukat" - tanácsolta Benda Viktória.

A pszichológus ugyanakkor úgy véli, ha a gyerek mindezek ellenére nagyon nem szeretne táborba menni, jobb ráhagyni és nem erőltetni az efféle nyári programot. Attól viszont szerinte nem kell tartani, hogy a tanulással egybekötött - például nyelvi - táborok túlzottan leterhelnék a gyerekeket a szünidőben. "A szülőnek nyáron is közvetíteni kell valami elvárást a gyerek felé, például érdemes kötelező olvasmányt, a kisebbeknek játékos feladatokat adni. Persze nem szabad befogni a gyereket egész nyárra, meg kell találni az egyensúlyt" - magyarázta a pszichológus.

Janecskó Kata