Kitiltják több helyről az autókat a fővárosban

Vágólapra másolva!
Kereskedelmi céllal sem mehetnek majd be a Várba a teherautók, a személyautókat pedig az Opera környékéről tiltaná ki a főpolgármesteri kabinet. A sétálni vágyók mellett némileg az autósoknak is kedveznének: mivel létrehozzák a három parkolási társaság közös elszámolási központját, az sms-parkolás sokkal egyszerűbb lesz.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint még a nyáron változik a parkolási rend a fővárosban. Várhatóan júliustól kereskedelmi céllal sem lehet majd behajtani a 12 tonnánál nehezebb járművekkel a budai Várba - több minden más mellett erről is döntött előzetesen a főpolgármesteri kabinet. A végső döntést a fővárosi közgyűlés június 29-i ülésén hozhatják meg, amikor várhatóan úgy módosítják majd a parkolási rendeletet, hogy a jövőben, csak indokolt esetben - például egy-egy épület felújításához - lehessen behajtani a Várnegyedbe a súlyhatár feletti teharautókkal.

Nyáry Krisztián, a fővárosi önkormányzat kommunikációs vezetője elmondta az [origo]-nak, hogy azokban a kivételes esetekben, amikor elkerülhetetlen, hogy egy-egy nagyobb jármű bemenjen a Várba - például egy toronydaru -, akkor ideiglenes útvonaltervet kell kérni több nappal előre az önkormányzattól. Hozzátette: a rendeletmódosítást a budai önkormányzat kérte.

Szintén az érintett kerület, Terézváros vezetése kezdeményezte, hogy az Operaház körüli utcákból (Hajós, Dalszínház és Lázár utca) tiltsák ki teljesen a parkoló és a közlekedő autókat. Nyáry szerint a rendeletmódosítást követően, már csak engedéllyel lehet majd az épület mellé behajtani, és ott parkolni. Ez a döntés egyenes folytatása a VI. kerületben már évekkel korábban megkezdett sétálóutca-programnak, amelynek eredményeként a Hajós utca nagy részét már ma is csak a gyalogosok használhatják.

A parkolási rendelet módosításának része lesz az is, hogy még a nyáron egységesítik a mobiltelefonos parkolási díj fizetésének módját Budapesten. Létrejön ugyanis a három parkolási társaság közös elszámolási központja, ezáltal lényegesen könnyebbé válik majd az sms-parkolás. Nyáry szerint ez azt jelenti majd a gyakorlatban, hogy az autósoknak mindössze egyetlen számot kell megjegyezniük, és bárhol kívánnak parkolni a városban, a mobiltelefonjukkal ezt kell majd elküldeniük.

Lencsés Csaba