Sietnek a meddővé tételről szóló jogszabállyal

Vágólapra másolva!
Napi szintű egyeztetések folynak több minisztérium bevonásával, hogy minél hamarabb elkészüljenek a műtéti meddővé tételre vonatkozó új szabályok. A Népszabadság információi szerint 26 éves korhatárt szabnának a beavatkozás elvégzésénél, az [origo]-nak az egészségügyi tárca viszont azt mondta, még semmi nem dőlt el. Ha az új szabályozás a jövő héten nem készül el, július 1-től bármelyik nagykorú sterilizáltathatja magát.
Vágólapra másolva!

Lesz új szabályozás a művi meddő tételről, csak az bizonytalan még, hogy elkészül-e július 1-ig, addig az időpontig, amelytől kezdve az Alkotmánybíróság megsemmisítő határozata miatt többé nem alkalmazhatóak a korábbi feltételek - válaszolta az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztályának munkatársa az [origo] kérdésére. Így ha a jövő héten nem fogadják el az új szabályokat, akkor elvileg valamennyi nagykorú, 18. életévét betöltött állampolgár korlátozás nélkül kérheti a sterilizálását.

"Jelenleg is napi szintű egyeztetések zajlanak több minisztérium részvételével, hiszen fontos, hogy minél hamarabb megszülessen az új jogszabály" - mondta Kundra Anna. A sajtóosztály tájékoztatása szerint így egyelőre annyit lehet biztosan tudni, hogy az Alkotmánybíróság által kifogásolt korábbi előfeltételek helyébe lépő normák főként két kérdéskört rögzítenének. Egyrészt hangsúlyos feltételként szerepelne az, hogy mindenre kiterjedő tájékoztatást kapjon az, aki ezzel a műtéttel tulajdonképpen lemondana a későbbi gyerekvállalásról, másrészt különös figyelmet fordítanának a cselekvőképtelen személyek műtéti meddővé tételének szabályaira.

A Népszabadságban szerdán megjelent információi szerint a jövőben 26 évben húznák meg a sterilizáció korhatárát. Az egészségügyi tárca munkatársa az [origo]-nak megerősítette, hogy az Igazságügyi Minisztérium egyik javaslatában valóban ez az életkori határ szerepel, de más alternatívák is vannak, és végleges álláspont még nem alakult ki.

Az alkotmánybírák a múlt év végén azért döntöttek a szabályozás megsemmisítése mellett, mert az alkotmányban lefektetett alapjogokba - így az önrendelkezési jogba - ütközőnek találták a sterilizáció addigi feltételeit: a 35 éves korhatárt és főként a három gyermek saját gyermek meglétét. A Magyar Orvosi Kamara elfogadhatatlannak minősítette, hogy a teljes szabadság érvényesüljön a műtéti meddővé tétel kérésénél, és ahogy az [origo] arról korábban beszámolt, több orvos kijelentette, hogy bizonyos esetekben - hiába adott a jogi lehetőség - megtagadná az ilyen kérés teljesítését.

Az elmúlt hetekben több egyház és szakmai szervezet is kifejezte tiltakozását a szabályozás hiánya miatt. Hétfőn élőlánccal tiltakoztak a sterilizáció szabad lehetősége ellen a Magyarok Világszövetsége által rendezett nagygyűlésen a Parlament előtt, a demonstrálók egy petíciót is eljuttattak Szili Katalin házelnöknek.

Gergely Zsófia