Vágólapra másolva!
"Tegyük a dolgunkat!" felszólításra cserélte Gyurcsány Ferenc a híressé vált "Húzzunk bele!" szlogent internetes naplójában. Az [origo] által megkérdezett marketingszakértő szerint ezzel azt üzeni a miniszterelnök, hogy többé már nem az élen állva vezeti a tömegeket, és most nem egyedül rajta múlik minden.
Vágólapra másolva!

Eltűnt a "Húzzunk bele!" jelmondat a miniszterelnök blogjából, Gyurcsány Ferenc napok óta nem buzdítja már így internetes naplója olvasóit. "Tegyük a dolgunkat, drága Barátaim" - ezekkel a szavakkal zárja mostanában rendszeresen beszámolóit. A naplót közzétevő Amőba internetes portálon nem látható már a piros színű, "Húzzunk bele!" feliratos pólókat reklámozó hirdetés sem.

A jelmondatot a választási kampányrendezvényeken is sűrűn használta a miniszterelnök, és láthatóan elnyerte a tetszését az MSZP szimpatizánsainak is, akik a gyűléseken egyebek mellett ezt is skandálták.

A kormányfő védjegyévé vált kifejezés a George W. Bush amerikai elnök látogatását követő bejegyzésben tűnt fel utoljára, június 23-án, két nappal az előtt, hogy Gyurcsány Ferenc elismerte: hiba volt az elmúlt négy évben a jólét illúzióját kelteni.

Tonk Emil, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke szerint minden bizonnyal tudatos döntés volt, hogy a "Húzzunk bele!" szlogen eltűnt a süllyesztőben. A szakértő úgy látja: a kormányzás időszakában a kommunikációnak alapvetően másnak kell lennie, mint a kampányidőszak alatt, hiszen a választások előtt megfogalmazott üzenetek leértékelődtek, mivel sok minden nem úgy történt, ahogy ígérték.

"Ő is rájött arra, hogy már nem működik az, hogy 'Húzzunk bele!' - fogalmazott Tonk Emil, aki egy másik lehetséges okot is lát a szófordulatról való leszokás mögött. Tonk szerint a "Húzzunk bele!" üzenete az volt, hogy Gyurcsány áll az élen, és a többieknek követniük kell őt. Az új szlogen viszont azt sugallja, hogy most már nem csak rajta múlik minden, másoknak is tenni kell a dolgukat - véli a szakértő.

Janecskó Kata