Hivatalosan is Katona az MDF jelöltje

Vágólapra másolva!
Ellenszavazat nélkül Katona Kálmánt választotta meg főpolgármester-jelöltjének az MDF választmánya. Az országgyűlési képviselő elmondása szerint korszerűen konzervatív, nemzeti-liberális elemeket is hordozó programot szeretne megvalósítani.
Vágólapra másolva!

Egyhangúlag támogatta Katona Kálmán főpolgármester-jelöltségét a Magyar Demokrata Fórum választmánya szombati ülésén. Katona Kálmán úgy fogalmazott: "nagyon örülök, hogy Demszky Gábor közös SZDSZ-MSZP jelölt, egy markáns baloldali politikával. Tarlós István rendpárti konzervatív politikája egy határozott jobboldali politika. Én egy olyan centrumpolitikával kívánok végigmenni ezen a kampányon, amely korszerűen konzervatív, de (..) hordozza azokat a nemzeti-liberális elemeket, amely az MDF-nek mindig (..) a sajátja volt, (..) nekem kiemelten az egyik tulajdonságom".

Katona Kálmán elmondta, környezetbarát szemlélettel kívánja győzelme esetén irányítani a fővárost, ami nem környezetvédelmi programot jelent, hanem olyan "környezetpolitikát, amely minden Budapesttel kapcsolatos döntésre kiterjed". Kérdésre válaszolva közölte: nem tartja szükségesnek azt, hogy jobboldali többség esetén legyen baloldali főpolgármester helyettese. A politikus szerint a főváros jobb gazdasági helyzetben van, mint az ország; kezelhető a főváros gazdálkodása.

Makay Zsolt, a párt kampányfőnöke elmondta: az őszi választásokon az MDF a fővárosban és a megyékben is önálló listával indul. Az országos választmány elfogadta a párt önkormányzati választásra szóló kampánystratégiáját.

Döntöttek a kampánystábról is, amelynek tagja Dávid Ibolya pártelnök, Herényi Károly, frakcióvezető, Katona Kálmán, a párt választmányának elnöke, Hock Zoltán elnökhelyettes és Almássy Kornél parlamenti képviselő.