[origo] itthon

100
90

Such György lett a Magyar Rádió elnöke

MTI|2006. 07. 10., 18:58|Utolsó módosítás:2006. 07. 11., 8:30|

Such Györgyöt, az MTV korábbi alelnökét választották meg hétfőn a Magyar Rádió elnökének. Az előző elnök, Kondor Katalin mandátuma tavaly augusztusban járt le, azóta üres volt a poszt. Such György 2006. augusztus elsejétől négy éven át töltheti be tisztséget. 

Forrás: MTI

Such György

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Such Györgyöt választotta hétfőn a Magyar Rádió elnökévé a rádiót felügyelő közalapítvány kuratóriuma. A 29 tagú testület tanácskozásán 28-an adtak le érvényes voksot, ebből 19-en támogatták Such megválasztását - aki korábban a Magyar Televízió alelnöke és a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese volt - kilencen pedig ellene szavaztak, vagyis éppen a médiatörvényben minimálisan megkívánt számú szavazatot kapta az elnök. Az MTI értesülései szerint a jelöltet több órán át hallgatták meg.

 "Szeretném helyreállítani a közszolgálati rádió tekintélyét, azt szeretném, ha a közszolgálati rádió igazodási pont lenne a magyar médiapiacon, és mindezek mellett nyereségesen működne, és példát mutatna a magyar közmédia minden szereplője számára, hogy a minőségi újságírás és a költségvetési nyereséges működtetés összeegyeztethető" - fogalmazott megválasztása után az új elnök.

Suchot hétfőn jelölte a rádió elnökének a közszolgálati médiumot felügyelő kuratórium elnöksége. A jelöltté váláshoz a fele-fele arányban kormánypárti és ellenzéki delegáltakból álló elnökség tagjainak kétharmados támogatását kellett megszereznie a pályázónak, megválasztásához pedig az kellett, hogy a társadalmi delegáltakkal kiegészült kuratórium hasonló arányban szavazza meg az indítványt.

Such György elmondtas: a kulcspozíciók betöltéséről a következő hetekben tárgyal. Hozzátette: modernizációra és létszám-leépítésre szükség van a rádióban.

Such Györgyöt már tavaly májusban már jelöltek a tisztségre, ám akkor a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratóriumban nem kapta meg a megválasztáshoz szükséges, kétharmados támogatást. Az előző elnök, Kondor Katalin mandátuma tavaly augusztus 1-jén járt le, azóta üres volt a poszt. Such György 2006. augusztus első napjától négy éven át töltheti be tisztséget.

(MTI)

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Beliczay László Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: Falcon Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+) A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »