Másodszor is felmentették Molnár Csabát

Vágólapra másolva!
Újra felmentették Molnár Csabát, a K&H-ügy egykori főnyomozóját. A megismételt elsőfokú büntetőperben a Nógrád Megyei Bíróság találta ártatlannak az egykori rendőrt. Az ügyészség által vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és államtitoksértéssel vádolt volt alezredest tavaly januárban is felmentette már a Fővárosi Bíróság, de az ítélet nem emelkedett jogerőre, helyette új eljárásról határoztak.
Vágólapra másolva!

Felmentette a Nógrád Megyei Bíróság Molnár Csaba egykori rendőrnyomozót elsőfokú ítéletében. A bíróság minden vádpontban ártatlannak találta a brókerbotrány nyomozását vezető egykori alezredest, a vesztegetés és az államtitoksértés ügyében bűncselekmény hiányában, a vesztegetés vádpontjában bizonyíték hiányában mentették fel. Az ítélet az államtitoksértés vonatkozásában jogerőssé vált, azt az ügyész is tudomásul vette. A vesztegetéssel és a hivatali visszaéléssel kapcsolatos vádpontok tekintetében viszont az ügyészi fellebbezés miatt nem emelkedett jogerőre az ítélet - jelentette az MTI.

Molnárt már tavaly januárban is felmentették első fokon, szintén bűncselekmény hiányában. Ez ellen az ügyész fellebbezett, az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára került. Az ítélőtábla 2005 októberében hatályon kívül helyezte az ítéletet, és új, elsőfokú eljárás lefolytatását rendelte el, így került az ügy a Nógrád Megyei Bíróságra.

Molnárt a mostani eljárásban is minősített vesztegetéssel, államtitoksértéssel és hivatali visszaéléssel vádolták, ezért az ügyész felfüggesztett börtönbüntetést, lefokozást és pénz mellékbüntetés kiszabását kérte ellene január elején.

Az ügyészség szerint a nyomozó 2003 nyarán, az Országos Rendőr-főkapitányság pénzmosás elleni osztályának vezetőjeként néhány ezer forint értékű ajándékokat fogadott el egy pénzmosással gyanúsított pénzváltótól, cserébe pedig államtitoknak minősülő információkat adott át.

A korábbi ítéletben az államtitoksértés, illetve hivatali visszaélés vádja kapcsán a bíróság azt állapította meg, hogy nem történt kiszivárogtatás. A minősített vesztegetés vádpontja kapcsán a bíróság pedig arra mutatott rá, hogy Molnár Csaba nem azért kapta a kis értékű ajándékokat, hogy cserébe bármifajta hivatali kötelezettségét megszegje.

A felmentő ítélet hatályon kívül helyezését a fellebbviteli főügyészség ügyésze indítványozta, mert az elsőfokú bíróság kirekesztette a bizonyítékok köréből a telefonlehallgatási jegyzőkönyveket, a vád legfontosabb bizonyítékát. A bíróság azonban a mostani eljárásban is elutasította, hogy bizonyítékként vegyék figyelembe a Molnár telefonbeszélgetéseinek lehallgatásáról készült jegyzőkönyveket.

Molnár Csaba, aki július 6-án már harmadszor szólalt fel az utolsó szó jogán, azt mondta: még gondatlanul sem követett volna el olyat, amit a bíróságnak kellene vizsgálnia. Elmondta azt is: 15 évig készült a rendőri pályára, majd 15 évig volt rendőr, és még szabálysértési eljárás sem folyt ellene soha. Molnár tavaly ősszel a Fővárosi Ítélőtábla határozatának kihirdetését követően adta be leszerelési kérelmét.