[origo] itthon
Rosszul elkészített csülök ölte meg a büntetőbírót
MTI|2006. 07. 12., 15:27|Utolsó módosítás:2006. 07. 12., 15:36|Vádemelést javasol a rendőrség egy óbudai vendéglős ellen, mert a hatóságok szerint az ő felelőssége volt, hogy két és fél évvel ezelőtt ételmérgezés miatt halt meg P. György. A büntetőbíróról szakmai körökben köztudott volt, hogy ő hozta a legtöbb halálos ítéletet pályafutása során.
A BRFK Bűnügyi Főosztályának helyettes vezetője közölte, hogy a rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsítja a vendéglős P. Zsoltot. Rendőrségi forrásokból úgy értesült az MTI, hogy az áldozat legfelsőbb bírósági büntetőbíró.
A bíró a családjával, egy ötfős társaságban ünnepelte veje születésnapját 2004. február 28-án egy óbudai vendéglőben, ő és a felesége csülköt ettek. Már néhány órával az ünneplés után a pár rosszul lett. Másnapra a feleség állapota javult, mivel ő csak belekóstolt az ételbe, P. Györgyhöz azonban mentőt kellett hívni, és két nappal később a kórházban életét vesztette - mondta Fülöp Valter. Az alezredes hozzátette: a toxikológiai vizsgálat organikus mérgező anyagokat mutatott ki a férfi szervezetében, ezért indítottak büntetőeljárást.
A nyomozás során élelmiszer-biztonsági, igazságügyi és munkajogi szakértőket vontak be, emellett az ÁNTSZ élelmiszer-egészségügyi osztálya is vizsgálatot indított. Ezek alapján a rendőrök megállapították, hogy a nem megfelelően elkészített csülökben elszaporodott egy clostridium nevű baktérium, ami toxint termelt, és ez okozta az ételmérgezést.
A rendőrség az ügy aktáit vádemelési javaslattal továbbította a IX. kerületi ügyészséghez. A törvény szerint a gyanúsításban szereplő bűncselekményért akár öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Borbély Zoltán, a bíró egykori tanítványa az MTI érdeklődésére elmondta: bár pontosan senki sem számolta össze, pályafutása alatt hány halálos ítélet hozott a bíró, az azonban elterjedt, hogy köztörvényes ügyekben ő hozta a legtöbb ilyen döntést.
(MTI)
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Lebénultak a magyar bankok
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Saját apja lőtt le egy nyolcéves fiút Ausztriában
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Ian Bremmer: Európa szuperhatalom lesz vagy radikálisok martalékává válik
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?