Nem bújhatnak el a mérgező vendéglősök

Vágólapra másolva!
Augusztus 1-jétől az ÁNTSZ minden ételmérgezést okozó vendéglő nevét közzéteszi az interneten. A tisztiorvosi szolgálat illetékese szerint a lista eddig "a személyes adatok védelme körül kialakult álszentség miatt" nem jött létre, noha a szabálysértő vendéglátók nevének nyilvánosságra hozatala "majdhogynem közérdekű adat". A szakértők az új eljárástól az évi 2-3 ezer ételmérgezési eset számának csökkenésére számítanak.
Vágólapra másolva!

Augusztus 1-je után minden olyan vendéglátó, közétkeztető és ételforgalmazó cég neve megtalálható lesz az ÁNTSZ honlapján, amely ettől a dátumtól kezdve bármikor ételmérgezést okoz. Dr. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője az [origo]-nak azt mondta, visszamenőlegesen nem lenne tisztességes közzétenni a cégek nevét, de mostantól mindenki tudni fogja, hogy szabálysértés esetén bírság mellett a rossz hírnévvel is számolnia kell. A honlapon csak az ételmérgezést okozó vendéglátóhelyek neve, címe, a megbetegedettek száma és esetleg a mérgezés fajtája lesz olvasható.

A főosztályvezető az új eljárástól azt várja, hogy az a maximum 100 000 forintos szabálysértési bírságnál jóval nagyobb visszatartó erőt jelent majd, és a most évente 2-3 ezer körül mozgó ételmérgezési esetek száma csökkenni fog. Az [origo] kérdésére Ócsai elmondta, hogy szerinte hasonló lista eddig a személyes adatok védelme körül kialakult álszentség miatt nem jött létre. Pedig azzal, hogy a vendéglátó kárt okoz a fogyasztónak, neve nemhogy nem tartozik a személyes adatok védelméről szóló törvény alá, de majdhogynem közérdekű adattá válik - hangsúlyozta.

Régi igény válik valóra

A fogyasztóvédelem és az ÁNTSZ által elmarasztalt cégek és gyártók nyilvánosságra hozatalának igénye nem új keletű, ám korábban a hatóságok nem vállalták fel a lejáratott cégek által indított esetleges perek kockázatát. Pedig Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint a korrekt vizsgálattal megállapított, valós szabálysértések elkövetőinek megnevezéséért senkinek nem eshet baja. "Jogilag a jóhírnév védelme csak a valótlan tény állítására terjed ki" - magyarázta az [origo]-nak Péterfalvi.

Az ombudsman szerint a hatóságok túlzottan óvatosak voltak ezen a téren, és ezt meg is tehették, mivel csak akkor kötelesek közzétenni a szabálysértő cégek nevét, ha azt valaki konkrétan kérvényezi tőlük. Péterfalvi legutóbbi ajánlásában éppen arra tett javaslatot a törvényhozásnak, hogy tegyék kötelezővé a szabálysértők listájának nyilvános fórumokon való megjelenítését. "Kinek az érdekét védjük? Az állampolgár pénztárcáját, vagy annak a cégnek a gazdasági érdekét, aki a pénztárcából megpróbálja tisztességtelenül kihúzni a pénzt?" - tette fel a kérdést az adatvédelmi biztos, hangsúlyozva, hogy támogatja a fogyasztók egészségével játszó cégek nevének minél szélesebb körű ismertetését.

Visnovitz Péter