Zsarolókat fogtak el kommandósok

Vágólapra másolva!
Kommandósok segítségével fogták el a Pest megyei rendőrök azt a két férfit, akik a nyomozók szerint többrendbeli zsarolást követtek el - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Vágólapra másolva!

A 38 és 26 éves gyanúsítottakat - egy veresegyházi és egy kartali férfit - lakásukon vették őrizetbe, és zsarolás miatt indítottak ellenük nyomozást. A közlemény szerint a 38 éves veresegyházi férfi hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése miatt már korábban is összetűzésbe került a hatóságokkal. A rendőrség keresi a további sértetteket, de azt nem közölték, hogy pontosan hány zsarolással gyanúsítják a két férfit, és nem részletezték a bűncselekményeket sem.