Lezuhant egy sárkányrepülő Kapolcson

Vágólapra másolva!
Lezuhant egy sárkányrepülő szombaton délután Kapolcs légterében. A vezető és utasa a helyszínen életét vesztette.
Vágólapra másolva!

Vezetője és utasa is életét vesztette annak a motoros sárkányrepülőnek, amely szombaton zuhant le Kapolcs közelében. A baleset okáról egyelőre nincs információ, a rendőrség vizsgálja a körülményeket. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a tragédia sétarepülés közben törént, a motoros sárkányrepülő a falun kívül zuhant le. Péter Katalin szerint a gép vezetője egy 36 éves balatonfenyvesi lakos, utasa pedig egy 20 éves budapesti fiatalember volt, és már 10 perce a levegőben voltak, amikor lezuhantak egy erdős tisztásra. A sárkányrepülőnek volt engedélye a sétarepültetéshez - közölte a rendőrség.

A sárkányrepülés nem képezte részét a Művészetek Völgye hivatalos programjának - tudatta közleményben Naszály György, a fesztivál sajtófőnöke. Tudomása szerint egy szakhatósági engedélyekkel rendelkező magánvállalkozás indította útjára a gépeket, de a vállalkozás nem a fesztivál hivatalos területén, hanem magánterületen működött Kapolcs és Taliándörögd között. A Művészetek Völgye szervezői részvétüket fejezik ki a gyászoló hozzátartozóknak. A fesztivál programja a sajnálatos baleset ellenére folytatódik - áll a közleményben.