Két halott a baranyai frontális ütközésben

Vágólapra másolva!
Ketten életüket vesztették, öten pedig megsérültek, amikor két személyautó frontálisan ütközött  vasárnap Baranya megyében, a sikondai elágazásnál.
Vágólapra másolva!

Két ember a helyszínen meghalt, öten súlyosan megsérültek, amikor két személyautó frontálisan összeütközött Baranya megyében vasárnap - közölte a rendőrség. A baleset dél körül történt Mánfa és Magyarszék között a sikondai elágazásnál.

A balesetet okozó, Magyarszék felé tartó személygépkocsit egy 45 éves pécsi férfi vezette. "Az eddigi vizsgálatok szerint gépjármű a helytelenül megválasztott sebesség miatt a sikondai elágazás előtt a jobbra ívelő kanyarban áttért a szembe lévő sávba, ahol frontálisan ütközött az ott szabályosan közeledő másik gépkocsival" - mondta Komlói Városi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának megbízott vezetője. Takács Gábor rendőrfőhadnagy tájékoztatása szerint a vétkes autó kettészakadt, míg a vétlen az árokba borult.

A vétlen gépkocsiban utazó négy német állampolgár közül a hátsó ülésen helyet foglaló egyik nő a helyszínen életét vesztette. A gépjármű 54 éves vezetője, valamint egy másik férfi és egy női utasa súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A balesetet okozó gépkocsi vezetőjét szintén súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az első ülésen utazó, 15 éves lány a helyszínen életét esztette, míg a hátul ülő édesanyja súlyos sérüléseket szenvedett.

A helyszínre érkezett öt mentőautó, valamint egy mentőhelikopter szállította a sérülteket Pécsre. A Komlói Városi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a balesetet okozó gépjármű vezetője ellen.