A Vállalkozók Pártja a Fidesz után az SZDSZ-szel szövetkezik

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ-szel működik együtt több helyen is a Vállalkozók Pártja az önkormányzati választáson. A szervezet országos szinten, a parlamenti választások előtt még a Fidesz szövetségese volt. A párt országos vezetői meg is lepődtek a fejleményen.
Vágólapra másolva!

A Szabad Demokraták Szövetsége erzsébetvárosi szervezete és a Vállalkozók Pártja (VP)erzsébetvárosi szervezete választási együttműködési megállapodást írt alá hétfőn. Ez azért érdekes, mert a VP még a Fidesz szövetségese országos szinten.

Molnár István, az SZDSZ erzsébetvárosi elnöke az együttműködést azzal indokolta, hogy az elmúlt négy évben a kerület lakóinak érdekében a legtöbbet a Vállalkozók Pártja tette. Az SZDSZ erzsébetvárosi szervezete vállalja, hogy a kerületet érintő kérdésekben az önkormányzati döntések előtt egyeztet, azok kialakításába bevonja a Vállalkozók Pártja helyi szervezetét.

Czibula Csaba, a Vállalkozók Pártja erzsébetvárosi elnöke elmondta: pártja nyolc választókerületben támogatja az SZDSZ jelöltjeit, hét körzetben önálló jelölteket indít az őszi önkormányzati választásokon.

A Vállalkozók Pártja elnöksége arról tájékoztatta hétfőn a távirati irodát, hogy meglepetéssel értesült a párt VII. kerületi alapszervezetének szadaddemokratákkal kötött megállapodásáról. A közlés szerint az elnökség nem ajánlja helyi szervezeteinek a kormánykoalíció pártjával az együttműködést. Az ügyet augusztusban tárgyalják.