[origo] itthon
Hétszáz mentőst bocsát el a kormány
--|2006. 08. 01., 17:03|Utolsó módosítás:2006. 08. 01., 22:23|Azonnali hatállyal tíz százalékkal csökkenti létszámát az Országos Mentőszolgálat, aminek következtében Molnár Lajos miniszter szerint job lesz a mentés, míg Győrfi Pál OMSZ szóvivő szerint a sürgősségi, betegellátási funkció erősödik majd. Az ellenzék azonban úgy véli, egyszerű fűnyírásról van szó: Csáky Pál (MDF) azt mondja, a kormány akit tud, megkopaszt, míg Mikola István (Fidesz) a nemzeti radikalizmus eszközeit venné igénybe az OMSZ védelmében. Az Országos Mentőszolgálat igazgatója este bejelentette, hogy lemond a tervezett elbocsátások miatt.

Az OMSZ szerint kevesebben jobban dolgoznak majd
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
"Jobb lesz a mentés, hiszen több forrás marad helyben, a létszámot ugyan csökkentjük, de a megtakarítás ott marad a mentőknél, ennek következtében jobb lesz a mentőellátás" - fogalmazott Molnár Lajos a döntéssel kapcsolatban. Az egészségügyi miniszter kedden újságíróknak azt mondta, hogy az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) bizonyos feladatok megváltoznak ugyan, de ezek a sürgősségi mentés feladatkörét nem érintik. A tárcavezető azt állítja: nincs összefüggés a kormányzati intézkedések és a mentőszolgálatnál történő létszámleépítések között.
Kedden este Takács Zoltán, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója bejelentette lemondását. Mint a Magyar Televízió Este című műsorához eljuttatott közleményében megfogalmazza: "a magyarországi mentés és betegszállítás jövőjével kapcsolatos miniszteri döntéssel nem tud egyetérteni". Takács Zoltán oxyológus szakorvost, egészségügyi menedzsert Kökény Mihály akkori egészségügyi miniszter 2004. március elsejei hatállyal bízta meg a mentőszolgálat vezetésével.
Molnár a nap folyamán bejelentette, hogy ősztől a tervek szerint a feleslegessé vált betegszállító kocsikat átadják a kórházaknak, és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozza majd ezt a fajta betegszállítást, ami megfelel az európai gyakorlatnak. "Hiszen a kórház tudja a legjobban, mikor kell egy beteget kezelésre szállítani, és (...) mikor kell hazaszállítani" - fogalmazott a politikus.
A miniszter hozzáfűzte: az még az egyeztetések tárgya, hogy ezeket a járműveket ingyen kapnák-e meg az intézmények, vagy valamilyen csökkentett eladási áron. Egy kérdésre elmondta: a kórház a jövőben választhat, hogy saját mentőautóval szállíttatja-e haza a beteget, vagy választ valamelyik betegszállítást végző cég közül. Molnár Lajos emlékeztetett arra, hogy a Magyarországon 46 olyan betegszállító cég van, amelynek szerződése van a biztosítóval.
Az egészségügyi miniszter 2006. július 28-án az államháztartás hatékony működését elősegítő szervezeti átalakításról és az azokat megalapozó intézkedésekről szóló kormányhatározatban foglaltak előkészítése érdekében - a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt figyelembe véve - rendelte el az Országos Mentőszolgálat létszámának azonnali hatállyal történő csökkentését.
A 734 dolgozót érintő, azonnali hatályú létszámcsökkentést Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője a mentőszolgálatoknak megküldött levélben magyarázza. Többek között azt írja ebben, hogy az intézkedés és annak végrehajtása az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) "alapfeladatának, mentési, sürgősségi betegellátó funkciójának erősítését" veszi leginkább figyelembe.
Győrfi azt állítja levelében, hogy az elbocsátások hosszú távon egy "kisebb, de hatékonyabb, a valóban rászoruló betegeknek magasabb színvonalú sürgősségi ellátást nyújtani képes, emberileg és szakmailag egyaránt alkalmas személyi állománnyal dolgozó állami mentőszolgálat kialakulásának irányába mutatnak". Szerettük volna megkérdezni minderről Győrfi Pált, de a mobilját nem vette fel, e-mailünkre nem válaszolt.
"Az SZDSZ tönkreteszi az egészségügyet"
Csáky Pál, a Magyar Demokrata Fórum egészségügyi politikusa azt mondta a döntésről az [origo] - nak, hogy az "hihetetlenül átgondolatlan". Szerinte egyszerű fűnyírásról van szó, amely nem hogy javítaná a hatékonyságot, hanem egyenesen veszélyezteti a sürgősségi betegellátást. Csáky szerint ez azt követően különösen rossz döntés, hogy az utóbbi időben voltak panaszok a szállítás időtartamára. "Akit ér a kormány, azt megkopasztja" - összegezte véleményét a szakpolitikus.
Mikola István, a Fidesz volt egészségügyi minisztere a kisebbik kormánypártot teszi felelőssé a döntésért: "Sürgősen ki kell venni a szabad demokraták kezéből az egészségügyet, mielőtt teljesen tönkreteszik" - fogalmazott a politikus, aki azt állítja, hogy a mentőszolgálat eddig is nehezen tudott eleget tenni az elvárásoknak, kevesebb emberrel azonban nem lehet több és jobb minőségű munkát végezni.
Orbán Viktor volt tárcavezetője szerint mára világossá vált, hogy az egészségügyi reform nem létezik, ehelyett forráskivonás és létszámcsökkentés, egy "hatalmas privatizáció előkészítése zajlik"... "Most már elérkeztünk oda, hogy a nemzeti radikalizmus minden törvényes lehetőségét igénybe kell venni, hogy a nemzeti intézményeinket megvédjük" - hangsúlyozta a politikus, aki kérdésre válaszolva hozzátette: az egészségügyi civil szervezeteknek fel kell ébredniük és hallatniuk kell a hangjukat.
MTI/[origo]
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Lebénultak a magyar bankok
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Saját apja lőtt le egy nyolcéves fiút Ausztriában
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Ian Bremmer: Európa szuperhatalom lesz vagy radikálisok martalékává válik
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?