[origo] itthon
Forradalmi múzeummá változtatnák a Moszkva teret
[origo]|2006. 08. 04., 10:17|Utolsó módosítás:2006. 08. 04., 11:29|Ismét a Moszkva tér átnevezését javasolja az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség. A szervezet négy éve Antall József térre keresztelte volna, ezúttal pedig 1956 hőseiről nevezné el a rekonstrukcióra váró területet. Az elnevezésen kívül a téren kiálított képek, szobrok emlékeztetnék a forradalomra a járókelőket. A törvények szerint azonban az önkormányzati választásokig nem lehet szó névváltoztatásról.

Más idők járnak a Moszkva téri óra fölött
A szavazók megtartanák a mostani nevet
Ajánlat
Szabad NetAz [origo] válogatása az '56-os sajtóból
JÁTSSZ ONLINE!
Négy évvel az első próbálkozása után, ismét a Moszkva tér átnevezését kezdeményezi az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség. A szervezet 2002-ben még azért gyűjtött aláírást, hogy a tér Antall Józsefről kapjon új nevet, most azonban ez csak az egyik variáció lesz. Bár a névadásról az interneten szavazást is indítottak, Rétvári Bence elnök szerint a nevet legjobb lenne 1956 emlékének szentelni. "1956 megünneplése eléggé takaréklángon folyik" - mondta az IKSZ csütörtöki sajtótájékoztatóján Rétvári, hangsúlyozva, hogy a tér átnevezése a forradalom ötvenedik évfordulóján olyan gesztus lenne, aminek jogi akadályai nincsenek, ráadásul pénzbe sem kerül.
Az IKSZ egyik tagja, Kovács Emőke történész felhívta a figyelmet arra, hogy '56 októberében a forradalmárok egyszer már átnevezték a teret Ifjú mártírok terére, erről egy az 56-os Intézet archívumában nemrég nyilvánosságra hozott fénykép is tanúskodik. Rétvári Bence szerint a forradalom ötvenedik évfordulója akkor lenne igazán szép, ha a tér újra megkapná a forradalmárok által adott nevet, azaz - mint fogalmazott - most befejeznénk azt, amit a forradalmi ifjak annak idején elkezdtek.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség a névváltoztatásról még nem kérte ki a városvezetés véleményét, de Rétvári elmondása szerint a kérdéssel hamarosan megkeresik az érintett kerületek polgármestereit és a főpolgármestert is. A szövetség elnöke azt reméli, hogy a névváltoztatással együtt, a felújítás alatt álló tér jövőbeni képét is megváltoztathatják. "Azt szeretnénk, ha a tér egyfajta '56-os múzeummá válhatna, amit körbejárva a járókelők különböző installációkon, képeken, szobrokon, műemlékeken keresztül végignézhetnék a forradalom eseményeit" - mondta.
Októberig nem lesz névváltoztatás
Rétvári Bence azt szeretné, ha október 26-ig sikerülne megvalósítani a névváltást, ezért az IKSZ terveit még augusztusban a városképvédelmi és várostervezési bizottság elé tárják. Az ifjúsági szervezet abban bízik, hogy a polgármester-jelöltek már az önkormányzati képviselőválasztás előtt egyezségre jutnak az ügyben. Pászti Ágnes, a II. kerületi önkormányzat kommunikációs vezetője ugyanakkor az [origo]-nak azt mondta, hogy a jelenlegi törvények szerint a Moszkva tér nevét októberig nem lehet megváltoztatni.
A választásokról szóló törvény ugyanis kimondja, hogy választás kitűzésétől a szavazás lebonyolításáig nem lehet utcák és terek nevét megváltoztatni. Így a kezdeményezőknek októberig biztosan várniuk kell, utána azonban névadási ötleteikkel bátran fordulhatnak a fővároshoz. Pászti elmondta, hogy a Moszkva tér esetében nem a kerületi, hanem a fővárosi önkormányzat az illetékes, de mivel három kerület, az I., a II. és a XII. is érintett a tér sorsában, a javaslat mindegyikhez benyújtható.
Utca és tér nevének megváltoztatását a kommunikációs vezető szerint egyébként bárki kezdeményezheti, ehhez nem kell sem aláírásgyűjtés, sem szavazás. Akár egyéni javaslatokat is lehet tenni, ha pedig valaki névváltoztatási igényét eljuttatja az illetékesekhez, azzal az önkormányzatoknak megkülönböztetés nélkül, bizottsági szinten kell foglalkoznia.
Mindenkinek mást jelent
A téren készült fotó 1956-bólMegkérdeztük, mit gondolnak az ötvenes évekből visszamaradt névről a tér járókelői, és mint kiderült, a "Moszkva tér" elnevezés egész mást jelent a különböző generációknak. Egy építésznek készülő, 19 éves diák például azt mondta, a tér neve azért nem tetszik neki, mert Moszkva egy amolyan semmitmondó név. "A történelmünk szempontjából Moszkva nem is egy meghatározó város, ezért nem is érdemli meg, hogy ezt a teret róla nevezzék el - fejtegette a nemrég érettségizett fiú.
Az idősebbek számára ugyanakkor az egykori Szovjetunió fővárosa egyáltalán nem semmitmondó: egy 66 éves nyugdíjas szerint például már régen, a rendszerváltáskor át lehetett volna nevezni. "De legalább most, hogy végre kulturálttá teszik, kaphatna valami rendes nevet" - mondta az asszony. Hasonló véleményen volt egy 32 éves zenetanár is, aki arra lett volna kíváncsi, hogy mért pont ezt az egy teret nem nevezték át annak idején. A férfi egyébként úgy vélte, hogy Moszkva város névének még ma is van politikai töltete, mint ahogy a rendszerváltás után, az utcák és terek átnevezésének is volt. "Ennek ellenére nem ez zavar a legjobban Budapesten" - tette hozzá.
A zenetanár ezzel a véleménnyel nem volt ugyan egyedül, de a közönyösek és a Moszkva térhez már rég hozzászokott járókelők mellett volt olyan is, aki kifejezetten a név megtartása mellett érvelt. "Nem lenne jó elvenni, mert ezzel úgy csinálnánk, mintha ehhez az egészhez már nem lenne semmi közünk, miközben kulturálisan, a mentalitásunkban és az erkölcsi tartásunkban még mindig millió szállal kötődünk a '89 előtti időkhöz" - vélekedett egy 64 éves szociológus. A férfi szerint maradhatna a név, csak éppen jelentéssel kellene megtölteni: ő különböző kiállításokat tenne a térre, hogy - mint fogalmazott - az minél több mindennel emlékeztessen a szovjet megszállásra.
Az emlékezés fontosságát emelte ki egy fiatal egyetemista is, de ő inkább az Ötvenhatosok tere mellett foglalt állást. "Ez jobb lenne, mert fontos, hogy emlékezzünk rá. És sokkal jobban is hangzik" - mondta.
Visnovitz Péter
[origo]
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Lebénultak a magyar bankok
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Saját apja lőtt le egy nyolcéves fiút Ausztriában
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Ian Bremmer: Európa szuperhatalom lesz vagy radikálisok martalékává válik
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?