Háza alól csapolta meg a Barátság olajvezetéket

Vágólapra másolva!
Víkendháza alatt kiépített alagútrendszeren keresztül csapolta meg a Barátság kőolajvezetéket egy budapesti férfi. A rendőrök éppen akkor csaptak le rá, amikor egy ezer literes tartályba fejte az olajat.
Vágólapra másolva!

Tetten érték azt a budapesti férfit, aki szigethalmi víkendháza alatt kőolajvezetéket megcsapoló rendszert alakított ki és azon keresztül olajat lopott az Oroszországból induló és Ukrajnán, majd Szlovákián keresztül Magyarországra érkező Barátság I. kőolajvezetékből - közölte Papp Péter szigetszentmiklósi rendőrkapitány.

A MOL Nyrt.-nél június végén észlelték, hogy nyomáscsökkenés van a rendszerben. A cég nyomvonal-ellenőrző brigádja ekkor nem észlelt műszaki hibát. Ennek ellenére időközben egyértelművé vált, hogy megfelelő időközönként valahol eresztik az olajat a rendszerben.

Papp Péter szerint kiderült az is, hogy a szálak Szigethalom üdülőövezetéhez vezettek. Az lett gyanús, hogy nyomáscsökkenésnél az egyik telken, - amelyen két faház áll - mindig "mozgást" észleltek. A telek tulajdonosára múlt hét közepén csaptak le a rendőrök, amint épp egy ezer literes tartályba csapolta az olajat. Az egyik faház alatt "bányászmérnöki pontossággal kialakított" alagutat találtak. Pallóval leborított, bevilágított alagútrendszer vezetett el a 80-100 méterre található vezetékhez, amelyet megfúrtak, és abból nagy nyomású berendezéssel szívták le az olajat.

Papp Péter elmondta: a rendőrök feltételezése szerint több ezer litert lophatott el a gyanúsított, akit a napokban előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság. A tettenért férfi csak részben ismerte el bűnösségét. Papp Péter elmondta, a rendőrség arra következtet, hogy jól szervezett, előkészített bűncselekmény történt, amely mögött bűnszervezet állhat. A nyomozók megkezdték az ismeretlen társak felkutatását.