Többet is utazhatott volna Medgyessy

Vágólapra másolva!
Az utazó nagykövetként dolgozó Medgyessy Pétert a közelmúltban bírálta a Fidesz: szerintük posztjára nincs szükség, és amúgy is túl sokba kerül. Medgyessy szerint ő évek alatt mindössze hetvenmilliót költött nagykövetként. Utánanéztünk, hová utazott, és az államtól kapott pénzből mennyit utazhatott volna a volt miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

A Fidesz a múlt héten hozta szóba Medgyessy Péter utazó nagyköveti megbízásának költségeit. Arra kérték Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy vonja vissza Medgyessytől az utazó nagyköveti státust, különben kezdeményezni fogják, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálja meg, indokolt volt-e a tavaly 70 millió forintba került poszt fenntartása.

A Fidesz kérdéseire Medgyessy azt válaszolta: csaknem két és fél év alatt költött 70 millió forintot, és tevékenységéért nem kap fizetést. Két és fél évvel ezelőtt azonban Medgyessy még miniszterelnök volt, nem pedig nagykövet, ezt a megbízatását ugyanis csak 2004 októberében kapta. A Kormányszóvivői Iroda közlése alapján mindenesetre annyi biztosnak tűnik: Medgyessy megbízatásának első 15 hónapjában - vagyis 2005 végéig - 39 millió forintot költött. (Eredetileg ennél nagyobb összeget, 79 milliót különítettek el számára a költségvetésből.) 2006-ra 29 millió forintot kapott az államkasszából - ennek felhasználásáról még nincsenek adatok.

Az első 15 hónapban elköltött 39 millió forint nem csak utazási költség - közölte a Kormányszóvivői Iroda az [origo] kérdésére -, hanem két szakértő és egy titkárnő fizetését is tartalmazza, és az egyéb felmerülő költségeket. A volt miniszterelnök egy parlamenti irodát is a magáénak tudhat.

Az [origo] megpróbálta megbecsülni, hány utazásra elég a pénz. Mivel a Kormányszóivői Iroda nem tudta megmondani, hogy a szakértők és a titkárnő bére mekkora részt jelent a 39 millió forintból, ezért hármójuk fizetését átlagos közalkalmazotti bérnek vettük (a közalkalmazotti bértábla alapján). Ez 168 ezer forintos havi bérrel számolva azt jelenti: a bérköltségeket levonva Medgyessy durván 30-32 millió forintot költhetett utazásra 2005 végéig.

A Kormányszóvivői Iroda közlése szerint Medgyessy megbízatásának kezdete óta húsz alkalommal járt külföldön, ebből hatszor Európán kívül (például Kínában, Mexikóban, az USA-ban, Kanadában). Részt vett több nemzetközi konferencián is, ilyenkor a meghívók fedezték a költségeket. A volt miniszterelnök ötször járt Brüsszelben, háromszor Párizsban és kétszer Monacóban. Utazásai közül legalább kettőt már az idén bonyolított le.

Az [origo] számításai alapján a volt miniszterelnök 30 millió forintból jóval több utazást is lebonyolíthatott volna. Ennek kiszámításához utazási irodákat kérdeztünk egy háromnapos külföldi kiküldetés költségeiről - Európán belül és kívül.

A Vista utazási iroda hozzávetőleges adatai alapján 35, a Best Reisen becsléseit alapul véve pedig akár 48 utazásra is lett volna lehetősége Medgyessynek. (Úgy számoltunk, hogy az utazó nagykövet útjainak egyharmadát - ahogy a valóságban is - Európán kívülre teszi meg. Egy európai kiküldetés, ellátással együtt a Vista szerint 250 ezer, a Best Reisen szerint átlagosan 135 ezer forintba kerül, ugyanez a Távol-Keletre, mindkét iroda szerint - úticéltól függően, nagy eltérésekkel - átlagosan 350 ezer forint.)

Wirth Zsuzsanna