István királyon is poénkodott az amerikai showman

Vágólapra másolva!
Bocsánatot kért, amiért Zrínyi Miklóst seggfejnek nevezte, viszont Szent István titulusain viccelődött Stephen Colbert amerikai humorista, aki arra kérte nézőit, hogy szavazzanak rá a magyar kormány által meghirdetett, az M0-s híd nevére vonatkozó pályázaton. Colbert a szavazás első körében több mint 17 millió voksot kapott, és vezet a második fordulóban is.
Vágólapra másolva!

Újra Magyarországgal foglalkozott az egyik legnépszerűbb amerikai humorista, Stephen Colbert a Colbert Report című műsor házigazdája. Colbert egy korábbi adásban kérte meg nézőit, hogy őt javasolják a magyar kormány által az M0-s északi hídra kiírt internetes névadó pályázaton. Most közölte, hogy az azóta eltelt idő alatt több mint 17 millióan szavaztak rá. Egyúttal bocsánatot kért azért, amiért a versenyben mintegy kétmillió szavazattal második helyen álló Zrínyi Miklóst korábban seggfejnek nevezte.

A magyarokat "büszke és csodálatos" embereknek nevezte, és azt mondta, tisztelegni akar előttük. A képernyőn ekkor megjelent egy magyar zászló, rajta azzal a felirattal: "Stephen Colbert tiszteleg Magyarország előtt, amely lehetséges, hogy elnevez róla egy hidat." Közben cigányzene szólt. Azt is mondta, a mangalica a kedvenc haszonállata, és azért is szereti Magyarországot, mert Szent István király alapította. Szerinte azzal, hogy egyszerre szent és király, a magyar uralkodó titulushalmozónak számít, mintha valaki a doktori címe mellé még sok mást is használna.

Úgy tűnik, tájékozódott az ország történelméről, ugyanis megjegyezte, pályázhatnánk a leginkább háború dúlta állam címre a térségben. Tatárok, törökök, nácik, szovjetek - sorolta a megszállókat (az osztrákokat kihagyta), de nem felejtette el megemlíteni, hogy magyar feltalálóknak köszönheti a világ egyebek mellett a golyóstollat és a Rubik-kockát. Műsorát végül azzal zárta, hogy ha a magyarok róla nevezik el az M0-s hidat, akkor jobban megismerhetik őt.

Nem valószínű ugyanakkor, hogy erre sor kerül, a pályázati felhívásban szerepel, hogy a szavazásnak csak javaslattételi szerepe van, tehát nem feltétlenül azt a nevet kapja a híd, amely a legtöbb szavazatot kapja. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium július 21-e óta várja az ötleteket az M0-s körgyűrűt Újpest és Budakalász között összekötő híd nevére. A verseny szeptember 8-ig tart, augusztus 21-e óta már csak a 25 legtöbb szavazatot kapott jelöltre lehet voksolni. Ebben a fordulóban egyébként továbbra is Colbert vezet tetemes fölénnyel, a csütörtök délutáni állás szerint.

Merényi Miklós, a GKM kommunikációs igazgatója korábban az [origo]-nak azt mondta, hálás Stephen Colbertnek, mert szerinte az utóbbi 16 évben nem szenteltek külföldön ekkora terjedelmet Magyarországnak, illetve a vele kapcsolatos témáknak - például Zrínyi Miklósnak -, mint az ő műsorában. A Fidesz csütörtökön elítélte Merényi nyilatkozatát, kifogásolva, hogy a kommunikációs igazgatónak tetszettek a humorista Zrínyire vonatkozó megjegyzései.