Leférfimanökenezte az MDF-eseket Tarlós

Vágólapra másolva!
Kirohant Tarlós István, a Fidesz által is támogatott független főpolgármester-jelölt egy képviselő-testületi ülésen Szénási János MDF-es képviselő ellen. Egy szavazás közben azzal fenyegette meg a képviselőt, hogy leveri a szemüvegét, és rá is ugrik. Tarlós az ülésen az MDF-es képviselőket férfimanökeneknek titulálta. Tarlós a szokatlan kirohanást az [origo]-nak azzal indokolta, hogy a párt a kerületben 10 millió forintos adósságot halmozott fel. 
Vágólapra másolva!

Tuloknak és sunyinak nevezte Tarlós István óbudai polgármester Szénási János MDF-es képviselőt az önkormányzati testület július 27-i ülésén. A Fidesz által is támogatott független főpolgármester-jelölt később azzal is fenyegetőzött, hogy leveri a képviselő szemüvegét, és rá is ugrik - olvasható Pásztor Tibor V. kerületi MSZP-s képviselő internetes naplójában. Pásztor az önkormányzat honlapjára feltett hanganyag alapján számolt be erről. Miután az ügyről írt az Index, a felvételt levették a honlapról.

A heves kirohanás előzménye, hogy az ülésen a képviselő-testület egy 24 hektáros terület bérbeadásáról szóló tervezetről szavazott. A javaslattal az összes frakció egyetértett, később azonban szót kért az MDF-es Szénási János, amit Tarlós már csak a szavazás közben vett észre. A képviselő azt kifogásolta, hogy a tervezet meglehetősen alacsony áron - négyzetméterenként 3 forintért - adná bérbe a telket. A polgármester - aki az ülésen többször elismerte, hogy nem ismeri a javaslatot - Szénási érveire hivatkozva felfüggesztette a szavazást.

Ezt követően Szász Domokos SZDSZ-képviselő, Puskás Péter, a Fidesz kerületi frakcióvezetője, valamint Pető György MSZP-s alpolgármester is a bérbeadás mellett érvelt. A polgármester ettől elbizonytalanodott, majd pedig kifakadt az MDF-s képviselő ellen. Tarlós azzal érvelt, hogy Szénási azt próbálta meg kihasználni, hogy a polgármester nem ismeri az ügyet, így a későbbiekben fel lehetett volna róni neki, hogy olcsón el akarta kótyavetyélni a telket.

A vita hevében Tarlós többek között azt mondta - az Index által közölt felvétel szerint -: "Te meg egy tulok vagy (...) Szénási elvtárs megint ravaszkodik (...) Ide figyelj, Szénásikám, te summantottál az MDF-székház-ügyben is. Most elmondtad a mondandódat, újra visszatértünk az ügy tárgyalására, úgyhogy ne ravaszkodj, mert úgy leverem a szemüvegedet, és rá is ugrok! (...) Fogd be a szád, most én beszélek! Ki vagy rúgva, ha ezt csinálod! Saját személyes megítélésem szerint Szénási elvtárs spekulatív és sunyi."

Pár perccel később Tarlós tovább folytatta: "Egy fővárosi választási kampányban nekem semmi szükségem nincs, hogy a Szénási elrohanjon a férfimanöken barátaihoz, akik erotikusan exponálják magukat a választáson, és olyan nyilvánosságot produkáljanak nekem (...), mert én ezt szubjektíve Szénási kollégából kinézem."

"Én is ember vagyok, elszakadt a cérna" - mondta az [origo]-nak az ülésen elhangzottakkal kapcsolatban Tarlós, aki először munkatársunktól arról érdeklődött, hogy ki az a Pásztor Tibor, és hogy az MSZP-s képviselő valóban végighallgatta-e az ülés 8 órás hanganyagát.

A III. kerületi polgármester kirohanását az MDF óbudai tevékenységével indokolta. A polgármester szerint a párt úgy használ egy önkormányzati ingatlant, hogy azért semmiféle bérleti díjat nem fizet. Tarlós szerint a párt közel 10 millió forintos bérletidíj-hátralékot halmozott fel. A kiküldött számlákra az MDF nem reagál, a tartozást pedig nem létező cégekkel próbálja rendezni - állította Tarlós. A polgármester szerint, amit a párt művel, az kimeríti a szélhámosság fogalmát.

Megkerestük a fővárosi MDF-et, de csak péntekre ígértek választ az ügyben.