Vágólapra másolva!
Több százezer forintot lopott az a férfi, aki kéményseprőnek adta ki magát Székesfehérváron.
Vágólapra másolva!

Egy ismeretlen férfi úgy jutott be egy székesfehérvári lakásba, hogy a helyi kéményseprő vállalat alkalmazottjának adta ki magát. Az álkéményseprő, miközben elterelte a tulajdonos figyelmét, több százezer forint készpénzt lopott el tőle, amit a károsult csak később vett észre.

Az ismeretlen tettes ellen lopás bűntette miatt indítottak eljárást, és grafikai rajz alapján keresi a rendőrség - mondta el R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.