Vádemelési javaslat a pedofilgyanús, volt SZDSZ-es ellen

Vágólapra másolva!
A rendőrség befejezte a nyomozást a pedofilgyanúba kevredett, volt SZDSZ-es képviselőjelölt ügyében, és vádemelési javaslattal átküldte az iratokat az ügyészségnek. Az ártatlanságát hangoztató férfi azóta kilépett a pártból, és nem akar többé politizálni.
Vágólapra másolva!

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség a pedofilgyanúba keveredett, volt SZDSZ-es képviselőjelölt ügyében - erősítette meg a Népszabadság információját az [origo]-nak a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Bíró Gábor. A vádemelési javaslatról a megyei ügyészség várhatóan a jövő hónap elején dönt - tette hozzá kérdésünkre a szóvivő.

B. Attiláról februárban derült ki, hogy eljárást folytat ellene a rendőrség, miután szmítógépén pedofil képeket találtak. A férfi egészen addig az SZDSZ siófoki képviselő-jelöltje volt, de aztán az ügy miatt visszalépett, és párttagságát is felfüggesztették. A Népszabadságnak most elmondta, ki is lépett az SZDSZ-ből, és nem is kíván többé politizálni.

A párt helyi vezetője az ügy kipattanásakor az [origo]-nak azt mondta, a rendőrség két olyan fájl miatt foglalta le a gépet, amelyek 2004 tavaszán kerültek rá egy fájlcserélő-rendszeren keresztül.

A Népszabadság beszámolójában B. Attila állítja, az gazságügyi szakértő is megállapította, hogy még tudat alatt sincsenek ferde hajlamai. Hozzátette, azokkal, akik internetről töltenek le anyagokat, rendszeresen fordulnak elő olyan esetek, hogy véletlenül tiltott anyagok jutnak a számítógépükbe, főleg akkor, ha többen is ugyanazt a számítógépet használják.