Keresztbe fordult egy vasúti kocsi Budafoknál

Vágólapra másolva!
Váltóhiba miatt keresztbe fordult a síneken egy személyvonat utolsó kocsija Budafok-Albertfalvánál szombaton, de senki nem sérült meg - közölte Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője.
Vágólapra másolva!

A Déli pályaudvarról Balatonfüredre tartó személyvonat utolsó kocsija Budafoknál 15 kilométer/órás sebességgel fordult keresztbe a síneken. A MÁV szóvivője szerint ez nem minősül kisiklásnak, bár közlése szerint a vonat egyik kerék-párja az egyik vágányon, a másik kerék-párja pedig egy másik vágányon található. Tájékoztatása szerint személyi sérülés nem történt.

A váltóhiba oka egyelőre nem ismert, a baleset körülményeit a MÁV szakértők bevonásával vizsgálja, akik már a helyreállítási munkálatokat is megkezdték.

A balatonfüredi személyvonat utolsó kocsiját lekapcsolták, a járat folytatta útját. A Székesfehérvárra tartó vonatok Budafok-Háros, Érd Felső érintésével, módosított útvonalon közlekednek a hiba helyreállításáig.

A keresztbe fordult járművet elvontatták, így 14 óra után helyreállt a közlekedés.