[origo] itthon

100
90

Gyerekeken is tesztelik a madárkór elleni vakcinát

MTI|2006. 09. 01., 16:13|Utolsó módosítás:2006. 09. 01., 16:24|

Gyermekeken is megkezdődhet hamarosan a madárinfluenza elleni oltóanyag tesztelése. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgatója szerint ebben semmi különös nincs, ugyanis fontos tudni, hogy a gyerekek szervezete hogyan reagál a betegségre.

Fotó: MTI

Gyerekeken is kipróbálhatják

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgatója, Pál Tamás megerősítette a Magyar Hírlap értesülését, amely szerint gyermekeken is megkezdődhet a madárinfluenza elleni oltóanyag klinikai vizsgálata. A főigazgató az MTI-nek elmondta, az Országos Gyógyszerészeti Intézet a napokban adta ki az engedélyt a vizsgálatokra, amit előzetesen három szakhatóságnak kellett jóváhagynia.

Így az Országos Gyógyszerészeti Intézet mellett az Országos Epidemiológiai Központ, valamint az Egészségügyi Tudományos Tanács bizottságának szakhatósági véleménye is kedvező volt.

Az ellenőrzés során egyebek mellett orvosszakmai és etikai szempontból vizsgálták a klinikai vizsgálat gyerekekre történő kiterjesztésének lehetőségét. A hetekben kezdődő vizsgálathoz húsz önkéntes szülő jelentkezését várják, akiknek gyermekeit a legszigorúbb előírások betartása mellett vetik alá a klinikai vizsgálatnak - közölte Pál Tamás.

Így például a szülőkkel ismertetni kell a klinikai vizsgálat minden részletét, ezt követően beleegyező nyilatkozatra is szükség van, és a gyereket is tájékoztatni kell a vizsgálatról. A gyerek tiltakozása esetén pedig nem lehet a szérumot alkalmazni. A vizsgálatok országszerte három-négy vizsgálóhelyen kezdődhetnek meg. A kijelölt egészségügyi intézmények hirdetések útján toboroznak majd önkénteseket, s honlapjukon is közzétehetik felhívásukat.

Pál Tamás elmondta: "semmi különleges nincsen" abban, hogy gyerekeken is vizsgálódnak. Nagyon fontos megtudni, hogy hogyan reagál egy gyerek szervezete, hiszen egy madárinfluenza-járvány fokozottan veszélyeztetné ezt a korosztályt. Emlékeztetett arra, hogy a korábbi vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy a felnőtt emberek szervezete ellenanyagot termelt az oltóanyag hatására és nem tapasztaltak mellékhatásokat sem. Ezeket az eredményeket várják a gyerekeken végzett vizsgálatoktól is.

(MTI)

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »