Fideszes családok viaskodnak Újbudán

Vágólapra másolva!
Egykori és jelenlegi pártvezetők állnak szemben a Fidesz egyik fővárosi szervezetében, a viszályt családi szálak is színesítik. A párt XI. kerületi szervezete kezdeményezte Juhos Katalin és férje, Riedel René kizárását a pártból, amiért egy másik párt színeiben indulnak az önkormányzati választáson. Juhos viszont Kupper András budapesti elnökre és sógorára mutogat.
Vágólapra másolva!

"Tőlem azt csinálnak, amit akarnak. A budapesti elnökség engem nem dobhat ki a pártból" - nevetett Juhos Katalin a telefonba. A politikust annak kapcsán kerestük meg, hogy a Fidesz XI. kerületi szervezete kezdeményezte ő és férje, Riedel René kizárását a pártból. Az ügyben a szeptember 8-án összeülő budapesti elnökség hozna döntést. A XI. kerületi szervezet Juhost és a férjét azért szeretné eltávolíttatni a pártból a hivatalos indoklás szerint, mert mindketten más párt, a Zöld Demokraták színeiben indulnak az önkormányzati választásokon, Juhos polgármester-jelöltként.

Kupper András budapesti Fidesz-elnök - aki kiküldte szeptember 8-ra a meghívókat a házaspárnak - az [origo]-tól szerzett tudomást arról, hogy gondok lehetnek a házaspár kizárásával. Juhos ugyanis állítja, felette nem bíráskodhatnak, hiszen ő máshol van bejegyezve párttagként. Kupper szerint viszont a központi nyilvántartásból nem derült ki, hogy Juhos mely alapszervezetnél tag.

A budapesti elnök mindazonáltal nem hagyott kétséget afelől, hogy azt szeretné, ha Juhos Riedel távozna a pártból. "Ha valaki közülünk más párt színeiben indul a mi jelöltünk ellen, akkor nem szokott vita lenni arról, hogy miként döntsünk" - mondta a fővárosi elnök. A XI. kerületben egyébként maga Kupper András a Fidesz polgármester-jelöltje, tehát az általa vezetett fővárosi pártszervezet saját riválisáról döntene pénteken. Ezirányú felvetésünkre úgy reagált Kupper, hogy "mivel érintett vagyok Újbudán, ezért én nem szavazok majd".

Fotó: MTI
Kupper a polgármesterségért hajt

Van más pikantéria, más személyi összefonódás is ebben az ügyben. Kérdésünkre, hogy miért nem a Fidesz színeiben indul a helyhatósági választásokon, Juhos a kerületi Fideszben állítólag meglévő személyi összefonódásokra utalt. A volt frakcióigazgató, frakcióvezető-helyettes arra célzott, hogy a budai kerületben Kupper sógora, Jankó István jelenleg a párt helyi szervezetének elnöke, és azt érzékeltette, hogy a Kupper-Jankó család állhat a férje és ellene megindított akció mögött.

"Hát istenem, most mit csináljak?" - kérdezett vissza a családi összefonódással kapcsolatban Kupper. A politikus azt mondta, hogy a nővére férje, Jankó tőle függetlenül lépett be a Fidesz újbudai szervezetébe 1994-ben, amikor ő még a kispesti alapszervezet tagja volt, de azóta "visszasodorta őt az élet a XI. kerületbe".

Nem új dolog a helyi pártvezetők között a családi összefonódás a XI. kerületi Fidesz életében, a múltban is volt erre példa. Amikor ugyanis Juhos Újbuda polgármestere volt (1998 és 2002 között), akkor Riedel René volt a kerületben a párt frakcióvezetője, aki a ciklus közben, 2000 áprilisában feleségül vette Juhost. Tehát két éven keresztül a fideszes polgármesternek, a fideszes frakcióvezető a házastársa volt.

Az újbudai Fidesz-szervezet azzal az érdekes esettel is magyarázza a Riedel elleni akciót, hogy a politikus még tavasszal Pro Urbe Budapestért díjra javasolta Molnár Gyulát, az MSZP budapesti elnökét, aki a szocialisták jelenlegi polgármestere a kerületben, egyben újra indul a tisztségért. Juhos erre azt állította, hogy ez frakciójavaslat volt, a férje csak előterjesztőként jegyezte a lépést. Mint az ellenzéki párt közleménye ezzel kapcsolatban fogalmaz: "a XI. kerületi testület fideszes tagjai nem szavazták meg Riedel René javaslatát".

Lencsés Csaba