Ismét zavaros az ivóvíz Miskolcon

Vágólapra másolva!
Ismét zavarossá vált az ivóvíz Miskolc egy részén, ám ez az egészségre ártalmatlan - jelentette be közleményében a város vízellátásáért felelős Miskolci Vízművek (Mivíz) Kft. csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint jelenleg a Mivíz Miskolc ivóvízellátásának több mint negyven százalékát az Észak-magyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) Zrt. felszín közeli vízbázisra települt vízművekből érkező vízzel tudja biztosítani.

Tekintettel arra, hogy a város keleti területein a korábbi karsztvízből történt ellátás helyett, kisebb mértékben eltérő összetételű vásárolt vízzel történik a szolgáltatás, helyenként enyhén sárga, esetleg zavaros víz észlelhető a vízminőség változása miatt, ez azonban az egészségre nem ártalmas - áll a közleményben. Miskolc ivóvízellátását túlnyomórészt a bükki karsztra alapozza a város, ez a vízbázis sérült meg idén júniusban.

Szakemberek szerint az akkori nagy esőzések okozták a több mint háromezer ember megbetegedését okozó bajt, amelyben az is közrejátszott, hogy a térségben élők közül többen derítőjük falát átütötték, és a természetbe folyt a szenny.