Vonattal ütközött egy autó Balatonkenesén

Vágólapra másolva!
Az autó utasai közül egy nő életveszélyes, ketten súlyos, egy személy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. A baleset miatt az északi parton szünetel a vasúti forgalom.
Vágólapra másolva!

A piros jelzés ellenére hajtott a vasúti sínekre a 71-es főútról Balatonkenesénél egy személyautó szombat délelőtt, ahol a vonat elgázolta; az autó négy utasa megsérült - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-t.

Talián György elmondta: az autó utasai közül egy nő életveszélyes sérüléseket szenvedett, őt helikopterrel szállították kórházba. Két súlyos és egy könnyebb sérültet mentőautóval vitték kórházba.

Az ügyeletes tájékoztatása szerint a mindössze három kocsiból álló különvonat - amely tévéstábokat, riportereket szállított - a pályán vesztegel, a vasúti forgalom a Balaton északi partján egyelőre szünetel. Balatonkenesénél lezárták a balatoni főútvonalat is, mert az autó az úttestre csapódott - tette hozzá.