Molnár előnyöket ígér, Mikola drágaságot jósol

Vágólapra másolva!
Könnyebben juthat a lakosság gyógyszerhez, ha megvalósul a január 1-től tervezett patikaliberalizáció az egészségügyi miniszter szerint. Molnár Lajos a vény nélkül kapható szerek patikán kívül árusítása mellett is érvelt, míg a fideszes Mikola István szerint ezzel meg fog emelkedni a gyógyszerfogyasztás. Az Orbán-kormány tárcavezetője azt jósolta, hogy az intézkedések miatt az egekbe fognak emelkedni a gyógyszerárak.
Vágólapra másolva!

A tervezett patikaliberalizáció előnyeiről beszélt az egészségügyi miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón. Molnár Lajos szerint a január 1-től életbe lépő változásoknak köszönhetően a lakosság könnyebben juthatnak gyógyszerhez, hiszen megszűnnének a gyógyszertár-alapítás korlátai. A patikaalapítás engedélyezési joga a Magyar Gyógyszerész Kamarától átkerülne az országos tiszti főgyógyszerész hatáskörébe. A tárcavezető elmondta: megszűnik, hogy ötezer lakosonként csak egy patikát lehet létesíteni, és eltörlik azt a szabályt is, hogy két patikának egymástól minimum 300 méterre kell lennie.

A recept nélkül is kapható készítmények - így a láz- és fájdalomcsillapítók, görcsoldók, vitaminok - gyógyszertáron kívüli árusításával kapcsolatban Molnár Lajos azt mondta: csak olyan helyeken lehet majd ilyen szereket árusítani, amelyek megfelelnek a szigorú szabályoknak. Így követelmény lesz a zárt elhelyezés, a szakszerű tárolás, a származás igazolása, valamint a vásárlás előtti vevőtájékoztató.

Ha valahol nem tartják be ezeket az előírásokat, azt szigorúan büntetni fogják - tette hozzá. A miniszter úgy fogalmazott, hogy Magyarországon semmivel nem butábbak az emberek, mint más országokban, ahol már évek óta árusítanak gyógyszertáron kívül ilyen készítményeket.

Mikola István, a Fidesz egészségpolitikusa szerint viszont az egekbe emelkedő gyógyszerárakat és romló gyógyszerbiztonságot eredményez majd a patikaliberalizáció. "A gyógyszerpiac elszabadul" - fogalmazott az Orbán-kormány egészségügyi minisztere keddi sajtótájékoztatóján, amelyen Molnár Lajos patikaliberalizációról szóló bejelentéseire reagált.

Mikola szerint a tervezett lépések azt eredményeznék, hogy növekedne a gyógyszerfogyasztás, és így több lenne a gyógyszer okozta egészségkárosodás. A kórházakban pedig egyre nagyobb számban fognak megjelenni betegek gyógyszermellékhatás vagy kontrollálatlan szedés okozta egészségkárosodás miatt - jósolta a politikus, aki szerint nemigen lehet ellenőrizni a patikákból kikerülő készítmények árusítását.