[origo] itthon

100
90

Kínára mégis külön ember kell Gyurcsánynak

[origo]|2006. 09. 15., 8:24|Utolsó módosítás:2006. 09. 15., 10:15|

Bár a második Gyurcsány-kormány ígéretének megfelelően megszüntetett több kormánybiztosi posztot, akadt, aki más hasonló pozícióban folytathatja munkáját. A még Medgyessy által kinevezett, a kínai-magyar kapcsolatokért felelős, Huszty András ugyanis miniszterelnöki megbízott lett. Az Egyesült Államokkal, Németországgal vagy éppen Indiával ugyan nem foglalkozik hasonló különmegbízott, Huszty szerint azonban ő olyan munkát végez, amit az illetékes minisztériumok nem tudnak ellátni.

Fotó: MTI

Huszty András maradt

Huszty állami karrierje

A közgazdasági egyetem után a moszkvai társadalomtudományi akadémián diplomázott Huszty András első jelentősebb állami funkcióját 1989-ben kapta az Általános Értékforgalmi Banknál, ahol a Horn-kormány alatt, 1995-ben lett vezérigazgató. A következő évben a szintén állami Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója lett, amely tisztségről 1998-ban lemondott. 2002-ben tért vissza a magánszektorból: a Malév igazgatóságának elnöke lett, majd a következő évtől lett kormánymegbízott, 2006-tól rendkívüli nagykövet, majd miniszterelnöki megbízott. Kérdésünkre Huszty azt állította, hogy "abszolút nincs baráti viszonyban" sem Medgyessyvel, sem Gyurcsánnyal, nincs közöttük semmilyen személyes kapcsolat.

JÁTSSZ ONLINE!

"Kevesebb privilégium... az ország irányítóinak kell demonstrálniuk, hogy egy korszerűbb, takarékosabb és hatékonyabb állam kialakítása érdekében képesek korlátozni előjogaikat és jövedelmüket... Csökkentjük a vezetési szinteket, a vezetők számát" - ismételte meg az MSZP tavaszi kampányában többször elhangzott mondatokat az Új Magyarország című kormányprogram. A 2006-os választást megelőzően 11 miniszterelnöki megbízott és 13 kormánybiztos, kormánymeghatalmazott dolgozott, és ezeknek a posztoknak a nagy részét valóban meg is szüntették az új kormány megalakulásával.

Külön kormánybiztos felügyelte például a kínai-magyar gazdasági kapcsolatokat: Huszty András, akit még Medgyessy Péter nevezett ki. Az ő posztja is megszűnik, de ez nem jelenti azt, hogy távoznia kellene. A miniszterelnök augusztusi határozatából ugyanis kiderül, Huszty miniszterelnöki megbízottként folytatja a munkáját, és ugyanúgy a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok fejlesztésével, illetve a 2010-ben esedékes, sanghaji világkiállításon való magyar részvétellel foglalkozik.

Huszty kinevezése hivatalosan már megtörtént, de mint megtudtuk, munkaszerződését még nem írta alá. "Csak a részletek kidolgozása miatt késik, remélem minél hamarabb aláírhatom" - magyarázta az [origo]-nak Huszty András, viccesen hozzátéve, hogy akkor már pénzt is fog kapni. A megbízott számára a kormányváltás előtt államtitkári javadalmazás járt, a munkáját segítő csapat tagjai, Huszty állítása szerint "jó, ha százezer forintot keresnek". Arra a kérdésre, hogy most mennyit fog keresni, azt mondta, még ő sem tudja.

Felvetésünkre Huszty közölte, a kínai-magyar gazdasági kapcsolatok jobbításában az illetékes gazdasági tárca és Külügyminisztérium mellett szükség van az ő munkájára is. Mint elmondta, tevékenységének lényege a koordináció. "Bármelyik ügynek megvan a maga felelőse, mégis nagyon sokszor szükséges, hogy valaki egyben lássa az egészet".

Kérdésünkre Huszty példaként említette a Budapesten megnyílt kéttannyelvű magyar-kínai iskolát. Ennek elindítása a kormányhatározat szerint az Oktatási Minisztérium feladata lett volna, csakhogy a tárcának nem volt ingatlana, ezért elakadt az ügy. Erre ő kijárta azt a Fővárosi Önkormányzatnál és a Kincstári Vagyonigazgatóságnál, majd a finanszírozásról a kínai oktatási szaktárcával tárgyalt, igaz, Huszty egyébként nem beszél kínaiul.

A Kormányszóvivői Iroda kérdésünkre azt közölte, "a kormánybiztosok és a miniszterelnöki megbízottak valamilyen speciális, illetve a kormány vagy a miniszterelnök feladatkörével összefüggő feladat ellátására kapnak megbízást. Az általuk végzett munka jelentősége indokolja a kinevezésüket, mert így hatékonyabban, nagyobb súllyal tudják ellátni feladatukat, mint ha azt minisztériumi szakértői szinten végeznék."

Tény, hogy Magyarország és Kína gazdasági kapcsolatai évről évre javulnak: míg 2002-ben 154 millió dollár értékben exportáltunk Kínába, addig ez az érték 2004-ben 390, míg 2005-ben már 410 milliót tett ki. Az elmúlt négy évben megnyílt a Bank of China budapesti fiókja, feloldották a Kínába irányuló magyar búza exportját tiltó rendelkezéseket, közvetlen légijárat jött létre a két ország fővárosa között, és részben ennek köszönhetően, jelentősen megnőtt a Magyarországra látogató kínai turisták száma.

Az is tény ugyanakkor, hogy Magyarországnak nincs külön miniszterelnöki megbízottja a Kínához hasonlóan dinamikus fejlődést mutató, egymilliárdos piaccal rendelkező India meghódítására. Nincs külön, minisztériumoktól független ember a világ vezető gazdasági hatalmával, az Egyesült Államokkal történő üzletelés elősegítésére, a világranglistán második Japánnal és a szintén dobogós Németországgal (amely messze legfontosabb európai partnerünk) sem foglalkozik külön erre kijelölt személy. Igaz, a Miniszterelnöki Hivatal egyik államtitkára, Gilyán György személyében van egy kormánybiztos, aki a "keleti piaci gazdasági kapcsolatok fejlesztéséért" felel.

Lencsés Csaba

[origo]

[origo] címlapon»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal? Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »