Demszky szerint hatott a Combino-ultimátum

Vágólapra másolva!
Demszky Gábor szerint részben az ő keményebb hangvételének köszönhető, hogy ezen a héten nem volt gond a jelenleg csak este közlekedő Combinókkal. Demszky a hétvégén azzal fenyegetőzött, hogy visszaküldi a Combinókat, ha a következő időszakban, akár csak öt percre is meghibásodnak. A villamosok beszerzéséről szóló szerződésből azonban kiderült, hogy erre aligha lenne lehetősége a BKV-nak.
Vágólapra másolva!

"Volt azóta gond a villamosokkal?" - kérdezett vissza Demszky Gábor pénteken, amikor a múlt hétvégén tett kijelentésével szembesítettük. A főpolgármester akkor azt mondta, hogy ha valamelyik Combino, a következő időszakban akár csak öt percre is meghibásodik, visszaküldik a Siemensnek. A szerdán nyilvánosságra hozott szerződésből azonban kiderült, hogy egy ötperces leállás aligha lehet alapja a villamosok visszaküldésének.

Demszky Gábor szerint mégsem volt hiábavaló a keményebb hangvétel, részben ennek tudja be, hogy azóta nem volt gond a villamosokkal, bár az [origo]-nak nyilatkozva azt a főpolgármester is megjegyezte, hogy a Combinók jelenleg csak korlátozottan - a csúcsforgalom után - közlekednek. A főpolgármester úgy tudja, hogy a villamosok visszaküldésével fenyegetőző kijelentését követően a Siemensnél válságstábot alakítottak és a korábbinál is keményebben dolgoznak azon, hogy a villamosok jól működjenek.

Ha a gyártó mégis rosszul teljesít, a szerződésen kívül, a polgári törvénykönyv alapján számos jogi lehetőség van, a villamosokat pedig még nem fizettük ki - jegyezte meg Demszky Gábor.

A napokban nyilvánosságra hozott Combino-szerződésből derült ki, hogy a visszaküldésre nagy valószínűség szerint nem adna alapot egy ötperces meghibásodás. A szerződésben nem is tekintik üzemképtelenségnek azokat a meghibásodásokat, melyeket 24 órán belül sikeresen orvosolnak. A villamosokat megvásárló BKV pedig még csak nem is fontolgatja a villamosok visszaküldését, mert szerintük a Siemens a szerződésnek megfelelően teljesít.

A BKV azt követően hozta nyilvánosságra a Combinók megvételéről szóló szerződést, hogy a sajtó részéről felmerült az igény, a szerződésben ellenőrizné: valóban vissza lehet-e küldeni a villamosokat egy néhány perces leállás miatt. A jelenleg, csak az esti időszakban közlekedő Combinók a tervek szerint október első felében állnak forgalomba egész napra.

Tiefenthaler Eszter