Magyar siker az Első Szombaton

2006.09.16. 12:58

Az Első Szombat  versenysorozat szeptemberi nagymesterversenyén szép magyar siker született. A 8-as kategóriájú, 2433-as Élő-átlagú, 13 résztvevős tornán a 18 éves Boros Dénes fölényes győzelmet aratott, első nagymesteri normáját érte el, 31 Élő-pontot is gyűjtött.  Boros a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp bajnokcsapatának tagja, Horváth József nemzetközi nagymester tanítványa.

"Nagy munkabírás, hihetetlen szorgalom jellemzi Boros Dénest" - értékelte Horváth József tanítványa sikerét. Érdekes, hogy korcsoportos bajnokságot még sohasem nyert. Kacérkodott a gondolattal, hogy extra résztvevőként elindul a Herceg Noviban most zajló Korcsoportos Európa-bajnokságon, de végül az Első Szombat versenysorozat nagymestertornáján való részvétel mellett döntött. Pályafutása eddigi legnagyobb sikere a fölényes tornagyőzelem, kiemelkedő teljesítményét jól jellemzi a 2698-as performance pontszám és a + 31 Élő-pont. Boros Dénes a 2004-2005-ös szezonban szerepelt először a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp bajnokcsapatában, 11 játszmájából 8,5 pontot szerzett, a következő szezonban 7 ponttal segítette a címvédéshez az ötszörös bajnokot.  A budapesti tornán rajt-cél győzelmet aratott, számos jó játszmában bizonyította alapos felkészültségét.  

A verseny végeredménye:
1.Boros Dénes (2462) 10 pont
2. Zlatko Ilincic (szerb, 2515) 7,5
3. Flumbort András (2510) 7
4. Fogarasi Tibor (2435) 6,5
5-8. Mathias Womacka (német, 2423), Iweta Rajlich (lengyel, 2425), Dragan Kosic (szerb, 2506), Fodor Tamás (2429) 6

Boros Dénes legértékesebb győzelmét maga elemezte az [origo] olvasói számára: "Ez a játszma az ötös nyerősorozatom egyik kiemelt állomása volt. Ellenfelem előző partijainkban már sok kellemetlen percet okozott számomra, de most itt volt az alkalom a visszavágásra".

Boros,D (2462) - Ilincic,Z (2515)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d4 d5 6.Fd3 Hc6 7.0-0 Fe7 8.c4 Hb4 9.Fe2 0-0 10.Hc3 Fe6 11.He5 f6 12.Hf3 Bb8!?

Ilincic házivarija.


13.Be1!

Csendes lépés, amely azon a logikán alapszik ,hogy világos sötét színű futója pillanatnyilag c1-en áll a legjobban. 13.Fe3 volt a régi főváltozat 13...f5?! (Később a szerb nagymester 13...c6! -tal megjavította a házivariját, 14.a3 Hxc3 15.bxc3 Ha6 16.Va4 dxc4 17.Ff4 Fd6 egyenlő álláshoz vezetett a 2004-es tornán, a Hyysti,S-Ilincic,Z  partiban.) 14.Vb3! f4 15.Fc1 Hxc3 16.bxc3 dxc4 17.Fxc4 Fxc4 18.Vxc4+ Hd5 19.a4 Kh8 20.Be1 következett, kedvező pozíciómat végül remire rontottam Ilincic ellen 2004-ben.

13...Be8?

Gyanútlan lépés, nem érzékeli a veszélyt.

14.Ff1 f5


15.Vb3!

Bármilyen hihetetlen sötétnek elfogytak a lépései! Az anyagi veszteség elkerülhetetlen.

15...Ff7 16.He5 Hf6

Nincs mentség. 16...Fe6-ra 17.a3 Hxc3 (17...Hc6-ra 18.cxd5 nyer.) 18.Vxc3 Ha6 19.Hc6!! bxc6 20.Bxe6 és a hatodik sort végigkaszálja világos.

17.a3 Ha6

Döntő világos fölénye 17...Hc6-ra 18.Hxf7 Kxf7 19.cxd5 Ha5 20.Vc2 Fd6 21.Bxe8 Vxe8 22.b4-gyel.

18.Hxf7 Kxf7 19.Hxd5 Hxd5 20.cxd5 Fd6 21.Bxe8 Vxe8

Annak ellenére, hogy sötét - kisebb áldozatokkal - szerencsésen megúszta az azonnali vesztést, figuráival most sem tud megmoccanni!

22.Fd2 Kg8 23.Be1 Vh5 24.h3 Bf8 25.Vxb7 Hb8 26.Fb4 Fxb4 27.Vxb4 Hd7 28.Vc4 Kh8 29.Vxc7 Hf6 30.d6 He4 31.d7 Vh4 32.g3 Vf6 33.Ve5 Vd8 34.Fb5 Hg5 35.Fc6 f4 36.Ve8 fxg3 37.fxg3 Ilincic híresen nagy küzdő, de végképp megunta állását és kapitulált.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK