Nagycsaládosok tüntettek a megszorítások ellen

Vágólapra másolva!
A kormány megszorító intézkedései ellen tüntetnek több ezren Budapesten a Nagycsaládosok Országos Egyesülete által szervezett szombati demonstráción. A tiltakozók szerint a nagycsaládosokat különösen súlyosan érinti a Gyurcsány-csomag.
Vágólapra másolva!

Több ezer gyermek, szülő, nagyszülő részvételével megkezdődött a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) által szervezett tüntetés Budapesten szombaton délelőtt; az ország több pontjáról érkező tüntetők minisztériumról minisztériumra vonulva a kormány intézkedései ellen tiltakoznak.

Az utcai demonstráció a József nádor térről indult, ahol Szabó Endre, a NOE elnöke elsőként a Pénzügyminisztérium képviselőjének adott át petíciót. Az egyesület azt kéri a minisztérium vezetésétől, hogy a megszorító intézkedések bevezetésénél fokozottan vegyék figyelembe a családosok, a nagycsaládosok érdekeit, mivel a terhekből - véleményük szerint - aránytalanul sok hárulna a családokra.

Számos vidéki városból is érkeztek családok a demonstrációra. A tüntetők "Hány bőrt lehet még lehúzni rólunk?" és "A nagycsalád nem probléma, hanem a megoldás" feliratú táblákkal mennek minisztériumról minisztériumra.

A NOE vezetősége a helyszínen azt kérte a tüntetőktől, hogy pártjelvényeket, pártszimbólumokat ne használjanak a rendezvény pártsemlegességére tekintettel. A menet érinti a Pénzügyminisztérium után az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumot, a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot, az Egészségügyi Minisztériumot, majd a Kossuth téren az Országgyűlés elnöke számára nyújtják át követeléseiket.

Több tízezer forintot hiányolnak a nagycsaládok

Szabó Endre, a NOE elnöke a tüntetők előtt arról beszélt: azért tiltakoznak, mert az intézkedések ellehetetlenítik a családok helyzetét, hiszen "az egészségügyi ellátás és az oktatás csak a gazdagok kiváltságává válhat" - fogalmazott. A szervezet elnökének számításai szerint a járulékos költségek emelkedése miatt havonta akár több tízezer forinttal is csökkenhet egy-egy család jövedelme. "A megkerülhetetlen terhekből annál nagyobb hárul a családokra, minél több gyermekről gondoskodnak" - mondta. Szabó Endre a tüntetés résztvevőit meghívta a HÖOK által szervezet tandíj elleni demonstrációra is.

Csanádi Pál, aki négy gyermekével jelent meg a rendezvényen, újságíróknak azt mondta: a járulékos költségek emelkedésével, a családi adókezdemény megszűntetése következtében havi 40 ezer forinttal kevesebből gazdálkodhatnak majd. "Bár vezető beosztásban dolgozom, ezt követően szóba sem jöhet az, hogy külföldön nyaraljunk, és étterembe sem tudunk majd menni. Emellett a gyerekeknek le kell mondania a jó minőségű márkás ruhákról is" - mondta.

A tüntetésen részt vettek a NOE követeléseit támogató civil szervezetek, így többek között a Levegő Munkacsoport, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének, a Védegylet és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének képviselői is.