Az MSZP nem keresi a kiszivárogtatót

Vágólapra másolva!
Nem indul nyomozás az MSZP frakciójának tagjai ellen a balatonőszödi hangfelvétel kiszivárogtatása miatt - közölte hétfőn Hiller István pártelnök. Hiller szerint a kiszivárogtatott felvétel használ az országnak, nem lehet többé kacsintva beszélni. Az MSZP elnökségi tagjainak sajtótájékoztatóját egy bekiabáló zavarta meg, aki gerinctelennek nevezte Gyurcsány Ferencet.
Vágólapra másolva!

"Az MSZP támogatja Gyurcsány Ferencet a reformok végigvitelében és ebben semmilyen kiszivárogtatott beszéd nem tántoríthatja el a koalíciót" - mondta hétfőn Hiller István, az MSZP elnöke. "Szeptember 17. után nem lehet kacsintva beszélni" - utalt a pártelnök Gyurcsány beszéde nyilvánosságra kerülésének dátumára.

Hiller szerint nem az a kérdés, hogy ki hazudott, hanem az, hogy kinek van bátorsága szakítani azzal a hazugságspirállal, amely az elmúlt 16 évben jellemezte a politikai életet. "Aki eljuttatta a kazettát a sajtóhoz, rosszat akart Gyurcsány Ferencnek, de a vége az lett, hogy használt vele Magyarországnak" - mondta Hiller.

A pártelnök arra a kérdésre, hogy vajon a kormányfő környezetéből szivárgott-e ki a felvétel, azt felelte, hogy ezt a verziót nem tekinti komolynak, inkább csak jót mosolygott rajta.

A kiszivárogtatás ügyében sem belső, sem rendőrségi nyomozás nem indul a frakciótagok ellen - közölte Hiller István.

Az MSZP elnökségi tagjainak sajtótájékoztatójának végét egy bekiabáló zavarta meg. Az illető végigülte a tájékoztatót, majd a végén bekiabálva gerinctelennek nevezte Gyurcsány Ferencet. A férfit biztonsági őrök akadályozták meg abban, hogy odamenjen az MSZP elnökségi tagjaihoz, akik kivonultak az akkor már bezárt sajtótájékoztatóról.